A pszichoanalitikus gondolkodás mélyen átalakította a nyugati kultúra szexualitáshoz való viszonyát, különösen annak megértését, hogy a szexualitás már a megszületés pillanatától kezdve jelentős szerepet játszik az emberi életben. Ez a felismerés nem pusztán a biológiai szaporodásra irányuló ösztön szempontjából jelentős, hanem sokkal mélyebb, árnyaltabb formában van jelen, mint belső kényszer és hajtóerő, amely átjárja a fejlődési folyamatot.
A korai gyermekkorban a szexualitás nem a nemi érés utáni formában nyilvánul meg, hanem sokkal inkább olyan élmények és jellemvonások kialakulásában, mint a szenvedélyesség, az erőfeszítés a jó átélésére és az elégedettség elérésére, a szerelmetesség, a rajongás, valamint az önfeledtség és belefeledkezés képessége. Ezek az élmények mélyen ágyazottak nemi identitásunkba – abba, hogy fiúk vagy lányok vagyunk –, és alapjukat a test erogén zónái, valamint az azokhoz való viszonyulásunk és fejlődésünk képezik.
Sigmund Freud, a pszichoanalízis megalapítója, részletesen leírta a pszichoszexuális fejlődés folyamatát, amely során az egyén saját testének felfedezése és az ahhoz kapcsolódó érzelmek és jellemvonások kialakulása történik. Az orális szakaszban a száj és a kapás örömforrásként jelenik meg, míg az anális szakaszban a kiengedés és visszatartás élményei, valamint a jutalmazás és büntetés mechanizmusai válnak hangsúlyossá. Az uretrális szakaszban a vizelet-visszatartás és elengedés játszik szerepet a nemi azonosságtudat kialakulásában, míg a fallikus szakasz a külső nemi szervek felfedezésével és a versengés, győzelem és vereség élményeivel hozható összefüggésbe.
A pszichoszexuális fejlődés azonban nem csupán ösztönös folyamat, hanem a nevelés dinamikus, alakuló és alakítható hatásai is jelentős szerepet játszanak benne. A gyermek neveléséhez kapcsolódó attitűdök és szokások, az érzelmi biztonság megteremtése és a kielégülés szabadságának biztosítása alapvetően befolyásolják, hogy hogyan alakul ki a gyermek pszichoszexuális identitása.
A családi környezet, a gyermek helye a családban és a mikroközösségben szintén meghatározó tényezők. Az anya, az apa, a testvérek és a kortársi csoportokkal való kapcsolatok alakítják ki azt az alapvető érzést, hogy jó-e fiúként vagy lánnyá válni, és hogyan viszonyuljon saját neméhez az egyén. A mikroközösség tehát az alapja a nemi szereptanulásnak és az önértékelés kialakulásának.
Az önmegítélés és az érzelmi beállítódás jellemzői szintén szorosan kapcsolódnak a pszichoszexuális fejlődéshez. Az erotika forrásai közé tartoznak az olyan alapvető érzelmek, mint a szeretet, amely örömöt és elégedettséget hoz, a szégyen és bűntudat, amelyek gátolhatják az egyén szabad önkifejezését, a versengés, amely kudarchoz és győzelemhez vezethet, valamint az önértékelés, amely magabiztosságot vagy kishitűséget eredményezhet. Az, hogy az egyén hogyan viszonyul önmagához és másokhoz, szintén nagyban függ attól, hogy mennyire képes túllépni saját határain, és központi szerepet játszani a másik, az ügy vagy a tevékenység iránti elköteleződésben.
A szavak, amelyekkel a gyermekkori élmények során a nemi szerveket és azok funkcióit illették, döntően alakíthatják az önértékelést és a nemi öntudatot. A „locsi-pocsi”, „a lyukad”, „a bögréd”, vagy éppen a „pöcök”, „a lógód”, „harmadik lábad” jellegű megnevezések, amelyek gyakran pejoratív vagy szégyent keltő módon hatnak, súlyosan torzíthatják az egyén viszonyát saját testéhez. Ezek az elnevezések gyakran egy életre szóló sebeket hagynak, amelyek megnyomoríthatják az önbizalmat és gátolják a teljesebb élet megélését.
Ezzel szemben azok a szavak, amelyek pozitív, szeretetteljes módon viszonyulnak a testhez, és amelyeket a gyermek nevének kicsinyített változataként használnak – mint például a „kisannuska” vagy „kislajoska” – segítenek megalapozni a reális és előremutató nemi identitást. A gyermek ekkor rájön, hogy a nemiség fontos része az életének, és hogy a teste, valamint nemi szervei szerethetők, saját lényének szerves részei.
A pszichoanalitikus gondolkodás tehát alapvetően befolyásolja, hogy miként tekintünk önmagunkra, hogyan viszonyulunk másokhoz és hogyan éljük meg szexualitásunkat. A korai gyermekkori tapasztalatok, az erogén zónákkal való kapcsolatunk és a nevelés során kapott visszajelzések mind-mind alapvető szerepet játszanak abban, hogy milyen felnőttek leszünk, hogyan éljük meg az örömöt, a szenvedélyt, és hogyan alakítjuk ki kapcsolatainkat. A megfelelő nevelési attitűd, a támogató családi környezet és a pozitív szavak használata mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekek egészséges, önbizalommal teli felnőttekké váljanak, akik képesek szabadon és teljes mértékben megélni szexualitásukat és érzelmeiket.
