Önmagunkkal szembenézni sokszor riasztó, mégis felszabadító élmény. Amikor leülök egy csendes sarokba, és elgondolkodom azon, hogy miért épp úgy reagáltam valamire, vagy milyen érzések kavarognak bennem egy-egy helyzet után, olyan, mintha egy belső utazáson vennék részt. Ez a belső utazás lehet nehéz, sőt időnként ijesztő, mégis valójában ez a fejlődés kiindulópontja. Ha nem figyelsz rá tudatosan, könnyen elmerülhetsz a mindennapi rutinban, és úgy sodródhatsz, hogy fogalmad sincs, mi mozgat téged valójában. Vagy épp megtörténik veled valami, és nem érted, miért ismétlődik újra és újra ugyanaz a kellemetlen szituáció. Szerintem az önreflexió azért lényeges, mert megmutatja, mi történik a tudatalattidban, és segít más szemmel nézni a reakcióidat, sőt, új válaszokat ad a problémáidra.
Számos pszichológiai kutatás foglalkozik azzal, milyen hatással van a lelki jóllétünkre, ha rendszeresen időt szakítunk saját magunkra. Egy 2014-ben publikált tanulmány a Journal of Personality and Social Psychology című folyóiratban arra jutott, hogy a napi szintű önreflexió jelentős mértékben csökkenti a szorongást, és pozitív hatást gyakorol a személyes kapcsolatainkra. A kutatók megfigyelték, hogy azok, akik rendszeresen írnak naplót vagy más formában reflektálnak az érzéseikre, jobban megértik a viselkedésüket, és hatékonyabban képesek változtatni rajta. Ez már önmagában is nagy eredmény, hiszen a mindennapi rohanásban gyakran még a fizikai szükségleteinkre is alig figyelünk, nemhogy a saját lelkünk rezdüléseire.
Az önreflexió számomra nem az önostorozást jelenti, hanem egy kíváncsi, sőt néha már-már kutatói attitűdöt. Ha épp úgy érzem, valami nem stimmel a viselkedésemmel, nemcsak annyit mondok, hogy „hú, megint hibáztam”, hanem megkérdezem magamtól: „Mit éreztem pontosan? Miért reagáltam így? Van-e valami mélyebb oka ennek? Gyerekkori sérelem, hiedelem, vagy félelem áll a háttérben?” Fontosnak tartom, hogy ítéletmentesen közelítsek magamhoz. Ha ugyanis mereven és szigorúan analizálom az érzéseimet, az gyorsan átfordul negatív, önmarcangoló folyamatba. Meggyőződésem, hogy akkor tudsz leginkább fejlődni, ha együttérző, empatikus szemlélettel viszonyulsz saját magadhoz. A pozitív pszichológia egyik kiemelkedő alakja, Martin Seligman is azt hangsúlyozza, hogy a fejlődéshez elengedhetetlen a megerősítő hozzáállás, vagyis nem azonosítod magad a hibáiddal, hanem eszköznek tekinted őket a tanulásra.
Az üzleti életben, ahol a teljesítmény és a határidők szigorú kereteket szabnak, sokan úgy érzik, nincs idejük „lilaködös” önismereti folyamatokra. Ez szerintem téves hozzáállás. Több vállalkozás- és cégvezetővel kerültem már kapcsolatba, akik panaszkodtak, hogy bár minden tőlük telhetőt megtesznek, a csapatuk valahogy mégsem érzi magát motiváltnak, gyakran fáradtak vagy kiégtek. Ilyenkor mindig felteszek néhány kérdést a vezetőnek: „Te hogy vagy? Miért érzed úgy, hogy a maximalizmus az egyetlen út? Mit vársz magadtól, és milyen nyomásnak kell megfelelned?” Sok esetben kiderül, hogy ők maguk sem tudják, miért űzik ennyire szigorúan saját magukat, egyszerűen csak ezt látták korábban, vagy ezt a mintát hozták otthonról. Az önreflexió megtanítja, hogy nem muszáj mindig a régi sémákat követni, mert lehetőséged van tudatosan újradefiniálni a saját szabályaidat, és ezzel jelentősen javítani a magánéleted és a munkád egyensúlyát.
Egy 2017-es kutatás Tasha Eurich pszichológus és vezetői tanácsadó nevéhez fűződik, amelyben azt találták, hogy bár az emberek többsége azt hiszi, magas szinten műveli az önismeretet, valójában csak töredéke képes ténylegesen és objektíven ránézni saját működésére. Ez azért lehet veszélyes, mert ilyenkor úgy gondoljuk, mindent tudunk magunkról, holott egy csomó be nem vallott félelem, stressz vagy konfliktus húzódik a felszín alatt. Ezek a „láthatatlan” tényezők pedig gyakran keresztbe tesznek a céljainknak. A kutatások azt mutatják, hogy azok, akik hajlandóak rendszeresen időt szánni önmagukra, és tudatosan reflektálnak a viselkedésükre, kétszer-háromszor nagyobb eséllyel válnak sikeressé a szakmai és magánéletükben egyaránt. Persze itt nemcsak a külső sikerekről van szó, hanem a belső elégedettségről is.
Az önreflexió során nagyon fontosnak tartom, hogy bizonyos távolságot tarts önmagadtól. Nem könnyű művelet, de megkönnyíti, ha valamilyen módon „kívülről” figyeled magad. Én például gyakran leírom a gondolataimat, és néhány nap elteltével átolvasom, mintha egy másik ember beszámolóját olvasnám. Ilyenkor könnyebb meglátni az ellentmondásokat vagy a mögöttes motivációkat. Vannak, akik videón rögzítik a saját önreflexiós gondolataikat. Megint mások rendszeres meditációval jutnak el egy hasonló állapotba, ahol kívülálló szemlélőként nézik végig a saját érzéseik felbukkanását és elhalványulását. Úgy érzem, a módszer nem is annyira számít, amíg őszinteséggel és nyitottsággal teszed. Kutatási adatok szerint (például a University of California, Davis 2013-as vizsgálata) már napi 10 percnyi csendes befelé figyelés, meditáció vagy naplóírás is mérhetően csökkenti a stresszhormon, azaz a kortizol szintet, ami jobb közérzethez és tisztább gondolkodáshoz vezet.
Úgy gondolom, egy jó vezető – legyen az üzleti, szakmai vagy életvezetési szempontból – a belső munkát sosem spórolja meg. Nemcsak a külső világban kell jól boldogulnunk, hanem a saját fejünkben is rendet kell tartani. A legtöbb embernél azonban a belső rendteremtés valahol a prioritási lista végén kullog, mert azt hiszik, ez valamiféle luxus vagy extra. Pedig ha magadba nézel, és őszintén tisztázod, mi okozza a feszültségedet, melyek a rejtett mozgatórugók, jelentősen megnő az energiaszinted, és sokkal céltudatosabban haladsz előre. Ez a fajta „tisztázás” kihat a munkahelyi légkörre is, hiszen ha a vezető kiegyensúlyozott, akkor a kollégák is nagyobb valószínűséggel érzik magukat biztonságban, és mernek jobban megnyílni.
Személy szerint nagyon sokat köszönhetek annak, hogy időt szánok magamra. Felismertem például, hogy hajlamos vagyok rá, hogy folyton magammal hurcoljam a múltbeli kudarcokat, és ezzel tudattalanul korlátozzam a jelenlegi döntéseimet. Amikor ezt megértettem, már nem ijesztett annyira, hogy miért bátortalanodom el bizonyos kihívások előtt. Tudtam, hogy nem aktuális képességhiányról van szó, hanem egy régi negatív élmény visszhangjáról. Így viszont kezelni is tudtam, mert már nem hibának, hanem tanulságnak láttam a korábbi tévedést. Az önreflexió ebben is segítséget nyújt: képes vagy különválasztani, ami volt attól, ami van, és ezáltal teret adsz annak, ami majd lehet.
A pszichológia tudománya szerint ez a folyamat akár egy életen át tarthat. Nem elég egyszer feltenni a kérdést, hogy „Ki vagyok én, és merre tartok?”, hanem időről időre érdemes megállni, és újra nekifutni. A legjobb sportolók is folyamatosan visszanézik a saját teljesítményüket, elemzik a mozdulataikat, és igyekeznek finomhangolni mindazt, amiben még fejlődhetnek. Miért ne tennénk ugyanezt az életünk más területein? Hogy kiteljesedj, és ne rekedj meg se a vállalkozásodban, se a párkapcsolatodban, se a személyes céljaidban, rendszeresen szükséges újra felfedezni, mi hajt, mik a vágyaid és félelmeid.
Sokan úgy érzik, erre a fajta önvizsgálatra csak akkor van „joguk”, ha épp nehéz időszakot élnek át. Például elveszítenek valakit, vagy zátonyra fut egy projekt, esetleg komoly betegség árnyékolja be az életüket. Valóban, gyakran éppen ezek a krízisek rázzák fel az embert, és késztetik arra, hogy jobban megismerje önmagát, hiszen a megszokott rutin szétesik, és felszínre kerülnek a rejtett érzések. Mégis úgy gondolom, érdemes lehet önreflexióval megelőzni ezeket a kilátástalan helyzeteket, vagy legalábbis csökkenteni a belső károkat, amikor becsap a villám. Egy 2019-es pszichológiai felmérés (American Psychological Association) kimutatta, hogy azok, akik eleve tisztában vannak a belső erőforrásaikkal és „vakfoltjaikkal”, sokkal gyorsabban épülnek fel a negatív életeseményekből, és kisebb eséllyel csúsznak bele tartós depressziós állapotokba. A lényeg, hogy legyen egyfajta állandó kíváncsiság magad felé: mi zajlik benned most, és hogyan viszonyul mindez a korábbi mintáidhoz?
Az önreflexió kapcsán mindig hozzáteszem, hogy nem kell állandóan önmagunkat boncolgatni. A túlgondolás is megeshet, amikor már nincs is valódi haszna a folyamatnak, hanem egyfajta öncélú rágódássá válik. A mentális egészség akkor marad meg, ha egyensúlyban vagy: megfigyeled, mi történik benned, de hagyod is, hogy bizonyos dolgok természetes módon alakuljanak. Néha egy döntést meghozol, és nem rágódsz rajta tovább, hanem bízol az eddigi tapasztalatodban, a belső bölcsességedben. A Massachusetts-i Egyetemen végzett kutatások (például Jon Kabat-Zinn nevéhez fűződően) arra világítanak rá, hogy a tudatos jelenlét gyakorlása (mindfulness) nem arról szól, hogy állandóan analizálod a gondolataidat, hanem sokkal inkább arról, hogy észreveszed őket, és ítéletmentesen átengeded magadon. Ez megkülönböztetendő az önmarcangoló gondolkodástól, aminek gyakran semmi köze a valódi fejlődéshez.
Végül hadd osszam meg a személyes meggyőződésemet, amit az évek során tapasztaltam: az önreflexió az egyik legjobb hosszú távú befektetés. Nem látványos, nem mindig jár azonnali eredménnyel, és sokszor nem ad kényelmes válaszokat. Viszont megnyitja az utat egy olyan belső stabilitáshoz, amire képes leszel bátran támaszkodni, akár a legzavarosabb időkben is. Gyakran abból merítem az erőmet, hogy pontosan tudom, milyen belső szükségleteim vannak, és azt is, hogy ezek hogyan illeszkednek a külvilág elvárásaihoz. Így sokkal gyorsabban tudok dönteni, és kevesebbszer érzek bűntudatot amiatt, hogy valamit elszalasztottam, vagy nem tudtam megfelelni. Amikor pedig hibázok, mert az is előfordul, akkor ezt a hibát már nem világvégének látom, hanem lehetőségnek, hogy megérthessem, mi rejtőzik mögötte. Ezáltal a jövőben egy hasonló helyzetben már nagyobb tudatossággal léphetek.
Az önreflexió folyamatos, kíváncsi kapcsolat önmagaddal. Olyan, mint egy belső beszélgetés, ami nem áll le, csak néha elcsendesedik, máskor meg hangosabban szól. Segít tudatosabban alakítani a sorsodat, ezért én személy szerint minden nap energiát fektetek bele. Hiszem, hogy akármivel is foglalkozol, bármilyen céljaid vannak, az egyik legfontosabb lépés saját magad valódi megértéséhez és fejlesztéséhez az, ha vállalod ezt a párbeszédet. Nem kell nagy dolgokkal kezdeni, elég, ha öt percet szánsz magadra minden reggel vagy este, és megnézed, mi történt benned aznap, mit tanultál magadról, és mit szeretnél másképp tenni holnap. Ez a kis figyelem idővel összeadódik, és egyre tisztábban látod majd a benned zajló folyamatokat. Így válsz tudatos teremtőjévé az életednek, nem pedig passzív elszenvedőjévé. Engem ez a gondolat motivál, és hiszem, hogy téged is ösztönözhet arra, hogy elkezdd, vagy épp folytasd az önreflexió felfedező útját.