Szinte mindenki átélt már olyan helyzetet vezetőként vagy vállalkozóként, amikor tisztán látja, merre kellene tovább menni: új piacot célozni, más marketingstratégiát alkalmazni, fejleszteni a csapat egyes készségeit, netán bevezetni valami új terméket vagy szolgáltatást. Mégsem lép. Vagyis van egy belső meggyőződés: „Igen, ezt kellene tennem”, majd a következő mondat így hangzik: „de… nem most”, „de… nincs elég időm”, „de… nem bízom benne teljesen, hogy működni fog.” Ez a kis „de” szócska, ez a halogatás vagy bizalmatlanság, a tétovázás és az önszabotázs formájában akár az egész cég eredményességét visszafoghatja.
Miért van az, hogy sokszor pontosan tudjuk, mi lenne a következő lépés, mégis tartunk tőle? Elodázzuk, mintha egy kő lenne a zsebünkben, ami nehezebb a kelleténél. Hogyan hat ez a késlekedés a csapatra, a piacra és végső soron a cég fejlődésére? A következőkben azt járom körül, hogy a „Tudom, mit kellene tennem, de…” helyzetek miként gátolják a vállalkozás növekedését, és hogyan lehet ezen tudatosan változtatni.
1. A „de…” mögött húzódó érzelmi és pszichológiai gátak
Sokan azt hiszik, hogy a halogatás vagy a döntésképtelenség egyszerűen lustaságból ered. Valójában rengeteg mélyebb pszichológiai faktor meghúzódhat mögötte. Lehet, hogy félünk a kudarctól, esetleg pont a sikertől rettegünk (ha ez bejön, még több feladatunk lesz, ugye?). Lehet, hogy attól tartunk, ha valóban bevezetnénk azt az új rendszert vagy marketing stratégiát, akkor felborulna a megszokott rend, és a csapat nem állna készen a változásra. Néha a félelem csupán az ismeretlentől van: „Biztosan működni fog ez a módszer?”
Az önszabotázs tipikus formája ez. Egy belső hang azt mondja: „Igen, pontosan tudom, hogy új piacra kellene lépnünk”, a másik hang pedig hozzáteszi: „de még nem állunk teljesen készen”, „de nem vagyok benne biztos, hogy a kollégáim elbírják a többletmunkát.” Persze érvek mindig vannak bőven. A probléma: mindez meggátolja, hogy cselekedjünk. A végeredmény: a cég megreked, a versenytársak esetleg megelőznek, vagy a piaci lehetőségek elszállnak, amíg mi magunkat hitegetjük, hogy „majd legközelebb.”
Az első lépés tehát, hogy felismerjük: a „de…” szócska gyakran nem racionális, hanem érzelmi gyökerű aggályt takar. Ha ezt nem vesszük komolyan, akkor hiába tudjuk elméletben, mit kellene tenni, a cég valójában toporogni fog.
2. A halogatás ára a cégen belül
Amikor egy vállalkozásban a vezető (vagy a vezetőség) már látja, mi lenne a következő jó döntés, de nem mer cselekedni, akkor ez a bizonytalanság idővel lemorzsolja a munkatársak lelkesedését. Gondolj bele: a csapat érezheti, hogy „valami változás küszöbén állunk”, de a konkrét lépés sosem történik meg. Ez frusztrációt szül, mert a kollégák nem tudják, mire készüljenek. Egyesek megszokásból folytatják a régi metódusokat, mások már átállnának az újra, de a vezetői utasítás mindig halasztódik. Ez a helyzet belső konfliktusokat generálhat, mert a csapattagoknak ellentétes elképzeléseik lesznek arról, merre halad a cég.
Eközben a vezető is elveszítheti a kollégák bizalmát, mert ha mindig csak arról beszél, „meg kellene lépnünk ezt”, „jó lenne bevezetnünk azt”, de sosem teszi meg, a hitelessége sérül. A munkatársak így már nem veszik olyan komolyan a jövőbeni terveket, hiszen azt látják, hogy a korábbi „jó ötletek” is megmaradtak az ötlet szintjén. Ez a belső demotiváció pedig egyre nehezebben orvosolható, ahogy telik az idő. Ráadásul a cég számára semmi sem költségesebb, mint egy olyan helyzet, ahol mindenki tudja, hogy változtatni kellene, de senki sem kezdi el a konkrét munkát. Tulajdonképpen pénz és energia megy el arra, hogy fenntartsuk a régi rendszereket, amik már nem hatékonyak.
3. Piaci lehetőségek elszalasztása
A konkurencia nem áll meg. Ha a te céged halogatja a nagyobb lépéseket – például egy új termékvonal kifejlesztését, egy külföldi piacra lépést, új technológiák bevezetését –, lehet, hogy mások lépnek helyetted. És amikor végre ráveszed magad, hogy cselekedj, azt látod, hogy a piacot már letarolta valaki, vagy az ügyfelek megszokták más szolgáltatók megoldásait, és neked sokkal nehezebb lesz betörni.
Ez a fajta lemaradás akkor is kialakulhat, ha belső fejlesztésekről van szó, például automatizált CRM-rendszerről vagy marketing automatizálásról. Az ügyfelek ma már nagyon gyorsak, és megszokták, hogy prompt választ kapnak, minőségi kiszolgálást, online rendelést, kényelmet. Ha a „tudjuk, hogy jobb lenne automatizálni” állapotot folyamatosan a „de…” halogatás követi, akkor a céged szolgáltatási színvonala lemarad a piaci elvárások mögött. Ennek következménye: lassú hanyatlás, ügyfélvesztés, romló hírnév. Ezt megelőzhetnéd egyszerűen azzal, hogy megteszed a lépéseket, amikről már tudod, hogy szükségesek.
4. Az önkorlátozó hiedelmek felismerése
A „tudom, mit kellene tennem, de…” jellegű mondatok mögött gyakran az önkorlátozó hiedelmek állnak. Például: „Nincs elég tapasztalatom ehhez”, „Biztos, hogy óriási kockázat, és nem akarom megégetni magam”, „Lehet, hogy a csapat nem fogja bírni”, „Szerintem még nem értem meg rá.” Ezek a gondolatok lehet, hogy eredendően nem is a valóságból fakadnak, hanem belénk ivódott mintákból, korábbi kudarcos élményekből, vagy épp mások véleményéből, amit átvettünk.
A vezetői önfejlesztés egyik kulcslépése, hogy tárjuk fel ezeket a hiedelmeket, és nézzük meg, tényleg van-e alapjuk. Ha azt látjuk, hogy a valós piaci információk például azt mutatják, hogy egy új területre való belépés reális és jövedelmező lenne, de bennünk az a hiedelem van, hogy „úgysem fog sikerülni”, akkor érdemes kérdéseket feltenni: „Miért gondolom, hogy nem sikerül?”, „Van-e valós tény, ami ezt alátámasztja?”, „Milyen erőforrásokat tudok mozgósítani, hogy jobban felkészüljek?” Amikor ezeket a kérdéseket megválaszoljuk, sokszor kiderül, hogy a „de…” szócska valójában belső félelem vagy kifogás. Aki képes ezeket tudatosítani és lépéseket tenni a felszámolásukra, az jelentős előnyhöz jut a piacon, mert ott is meg meri tenni a lépéseket, ahol más még toporog.
5. Hogyan fordíthatod át a „de…”-t cselekvéssé?
Nézzünk néhány praktikus ötletet arra, hogyan szüntethető meg a halogatás és az önszabotázs a céges döntésekben:
- Mérd fel objektíven az előnyöket és kockázatokat. Készíts egy pro-kontra listát vagy egy egyszerű kockázatelemzést. Ha a racionális elemzés is azt mutatja, hogy több az előny, mint a hátrány, akkor érdemes elgondolkodnod: „Miért mondok mégis nemet?” Ez segít elkülöníteni az érzelmi félelmet a valós pénzügyi/piaci tényezőktől.
- Készíts mini-lépéseket. Ha túl nagynak tűnik az ugrás, bontsd kisebb részekre. Például ne egyszerre vezesd be az összes új technológiát, hanem indíts pilot projektet egy kisebb részlegen. Így a kockázatot is csökkented, és a csapatnak is adsz időt a tanulásra.
- Delegálj és vonj be másokat. Lehet, hogy azért mondod: „Tudom, mit kellene, de…” mert egyedül akarsz mindent irányítani, és ez túl megterhelő. Ha bevonsz egy marketing menedzsert, egy szakmai partnert vagy egy coachot, aki segít a döntés előkészítésében, a te terhed csökken, és könnyebb lesz megtenni a lépést.
- Határidőt adó struktúra. Sok vezetőnél beválik, ha külső elköteleződést vállal, például kitűz egy nyilvános céldátumot a csapat vagy a partnerek előtt. Ha kimondod, „Április végéig bevezetjük ezt a rendszert”, akkor ez a beígért határidő nyomást gyakorol, és nehezebb lesz halogatni.
- Dolgozz az önbizalmadon. Ha a „de…” mögött alacsony önbizalom vagy imposztor-szindróma húzódik, érdemes coaching vagy terápia keretében dolgozni ezen. Aki érzi a saját kompetenciáját és reálisan látja a képességeit, könnyebben vállal mérsékelt kockázatot.
6. Példák, hogy a „de…” mennyibe kerülhet a cégnek
Gondolj bele, hány vállalkozás futott már bele abba a hibába, hogy tudták, SEO-znak kellene, de mindig elnapolták, mondván: „Majd később lesz rá keret és idő.” Eltelt két év, a konkurencia előrébb került a Google találatokban, és rengeteg ügyfelet elhalászott. Vagy hány cég ismerte fel, hogy digitálisan kellene bővítenie az értékesítést, mégis a „de nincs kapacitásunk a webáruházra” szólam ment, majd jött egy piaci változás, ami miatt offline már nem volt elég forgalom, és hirtelen kapkodni kellett, rohamtempóban fejleszteni drágábban és rosszabb minőségben.
Egy másik tipikus példakör: a cég vezetője érzi, hogy fejleszteni kellene a csapat vezetői készségeit vagy a belső kommunikációt, de mindig halasztja a tréningeket, mert „éppen most sok a projekt”. Így a csapatban felhalmozódnak a konfliktusok, a motiváció csökken, a fluktuáció nő. Később sokszoros erőfeszítés kell, hogy a kultúrát helyreállítsák. Mindez megelőzhető lett volna, ha időben meglépik azt, amiről tudták, hogy kellene.
Ezek a példák mutatják, hogy a „de…” nem csupán egy apró bizonytalanság, hanem a cég jövőbeli versenyképességét és belső stabilitását is veszélyeztetheti. Érdemes tehát komolyan venni a halogatás okozta károkat, és minél előbb változtatni a hozzáálláson.
7. A belső felszabadulás: amikor végre cselekszünk
Sok vezető számol be arról, mekkora megkönnyebbülés, amikor végre meghozzák a halogatott döntést. Lehet, hogy nem lesz tökéletes a kimenet, sőt, lehet, hogy szükség lesz korrekciókra, de már az is hatalmas teherleoldás, hogy elindult a cselekvés. A csapat és a partnerek is érzik: „Igen, megmozdult valami.” A nyomasztó, bizonytalan állapot helyett van egy konkrét akcióterv, és ez rengeteg energiát szabadít fel. A vezető is felszabadul, mert a folyamatos önmarcangolás helyett immár a megvalósításra fókuszál.
Persze, ehhez kell bátorság: vállalni, hogy nem garantált a 100%-os siker, de mégis belevágni. A legtöbb vállalkozásnál egy egészséges fejlődéshez elkerülhetetlen a kísérletezés, a tanulás, az apró kudarcok. Aki viszont le van blokkolva a „de…” által, azt kockáztatja, hogy ez a bizonyos tanulási folyamat sosem kezdődik el, így lehetőséget sem ad a sikernek. Ezért mondják gyakran: „A legnagyobb kockázat, ha nem vállalsz semmilyen kockázatot.”
8. Vezetői példaadás: a cégkultúra építése
Ne felejtsük el, hogy a vezetői viselkedés nagyon erősen formálja a cégkultúrát. Ha a vezető hajlamos a halogatásra, és folyton „de…” kifogásokat keres, akkor a munkatársak is azt tanulják meg, hogy óvatosak legyenek, ne vállaljanak kockázatot, és inkább húzzák az időt. Ezzel szemben, ha a vezető képes időnként bevállalni új dolgokat, nyíltan kommunikálva a kockázatokat és a célt, akkor a csapat is merészebbé, rugalmasabbá és kezdeményezőbbé válik. Ez hosszú távon innovatívabb, gyorsabban reagáló vállalati kultúrát eredményez.
A „Tudom, mit kellene tennem, de…” hozzáállás tehát nem csak egyéni szinten ártalmas, hanem a kollégák között is elterjedhet, ha azt látják, hogy a cégvezetés folyton halasztja a lényegi döntéseket. Hogy lehetne akkor motiválni a munkatársakat kreativitásra, fejlődésre, proaktivitásra, ha éppen a vezető példaértékűen halogatja az előrelépést? Ebből a szempontból nézve a vezetői bátorság és cselekvés – még ha nem is mindig hibátlan – példaértékű mintát teremthet, ami kiemeli a céget a megszokott komfortzónából.
Összegzés: kilépni a halogatás spiráljából
Ha időnként azon kapod magad, hogy már hónapok vagy akár évek óta mondogatod: „Tudom, mit kellene tennem, de…” – akkor valószínűleg elérkezett az idő, hogy tudatosan leleplezd ezt a mechanizmust. Kérdezd meg magadtól: Mi tart vissza? Valóban megalapozott-e a félelmem? Milyen erőforrásokra, képességekre és döntési lépésekre lenne szükségem, hogy meglépjem, amit már régóta halogatok? Ha felismered az okokat, könnyebb lesz dolgozni rajtuk. S ha kell, kérd szakemberek segítségét (coach, mentor, szakértő tanácsadó), akik rávilágítanak a vakhiedelmeidre, erősítenek a kompetenciáidban, és bátorítanak a cselekvésre.
Emlékezz: a piacon a legtöbb sikeres vállalkozás nem azért lett naggyá, mert mindig minden kockázatot elkerült, hanem mert a vezető és a csapat időben lépett, amikor kellett. A „de…” szócska sokszor csak egy álca, amit a félelmeink mögé helyezünk. Ha felismerjük ezt a mintát, és hajlandóak vagyunk lépni, akkor valójában kioldjuk a bennünk és a cégben rejlő feszültséget, és új lehetőségeket tárunk fel. Lehet, hogy az első kísérlet nem lesz tökéletes, de legalább történik valami. A vállalkozás így nem csupán a gondolatok és vágyak szintjén marad meg, hanem aktívan fejlődik, alkalmazkodik a piaci változásokhoz, és előnyt szerez a passzív versenytársakkal szemben.
Tehát, ha legközelebb azon kapnád magad, hogy „Tudom, mit kellene tennem, de…”, állj meg egy pillanatra és vizsgáld meg ezt a „de…”-t. Miért van ott? Mitől tartasz? Milyen reális lépés lenne most, amit még ma megtehetsz? Mert ha valóban tudod, mit kellene tenned, és sikerül ezt a belső gátat eltávolítani, akkor a céged (és te magad is) látványosan felgyorsulhattok a fejlődés útján. Ez a mozzanat a vezetői bátorság igazi próbája: elengedni a kifogásokat, és nekilátni a valós tetteknek.
