DOLGOZZ EGYÜTT egy menedzserrel
A menedzsert üzleti szakembernek is nevezhetjük. Segítelek az üzleti lépések kijelölésében és megvalósításában, megnézzük, mi működik a vállalkozásodban és mi húzza vissza a növekedést. Üzleti és befektetői szemmel nézem a céged és a te működésedet
Nem általános önismereti beszélgetésekre törekszem – kivéve ha ez kell a következő lépéshez –, hanem hogy tisztább vezetői döntéseket tudj hozni, hogy ha kell, akkor erősebben vagy érthetőbben tudj kommunikálni és hogy felismerd a következő lépéseket a vállalkozásodban.
TUDATOS VEZETŐ
Egy menedzser alapvetően a vezető személyével is legalább annyit foglalkozik, mint magával a vállalkozással. De ki is a vezető?
A vezető az a személy, aki a cégen belül felelősségteljes és következetes döntéseket hoz. A munkatársai pedig követik őt, elfogadják a döntését, és tudják, hogy az ő vezetése alatt a csapat biztonságban van.
A jó vezető tisztában van önmagával, ismeri a gyengeségeit és erősségeit. Érzékeli hogy mit gondol róla a környezete, és tudja hogy melyek azok a területek, amelyeket fejlesztenie kéne.
A tudatos vezető motiválja a csapatát, és nem jelent neki kihívást a hatékony kommunikáció és a feladatok delegálása. Kezeli a munkatársak között felmerült konfliktust.
Menedzsment és coaching technikákkal.
A menedzsmentoldalon olyan gyakorlati eszközökkel dolgozom, mint a priorizálás, a delegálás, a felelősségi körök tisztázása, a döntéselőkészítés, a folyamatszervezés és az akciótervezés. Business coaching oldalon pedig abban segítek, hogy jobban átlásd a saját működésedet vezetőként, felismerd, hol akadsz el újra és újra, és tudatosabban reagálj a nehezebb helyzetekben.
Ne feledd, minden sikeres vállalkozó szembesül időnként elakadásokkal, kétségekkel. A lényeg, hogy ne add fel, hanem kérj segítséget, és lépj tovább.
A közös munka célja, hogy gyorsabban átlásd a helyzetedet, határozottabban kommunikálj, és ne körözz feleslegesen ugyanazon az elakadáson. Segítek megtalálni azt, hogy hol folyik el az energiád, az időd és a pénzed. Ránézünk arra, hogy hol tudunk optimalizálni ahhoz, hogy nyereségesebb legyél.
Megtaláljuk a vezetői értékedet, a vállalkozásod értékét és persze a csapatod értékét is – ami által nőhet mindenkinek az önbizalma, ami a hatékonyságra lehet pozitív hatással.
Ha szeretnéd megismerni a vezetői stílusodat, a vakfoltjaidat, ha szeretnéd fejleszteni vezetői készségeit, hatékonyabban irányítani csapatodat, és magabiztosabbá válni a mindennapi döntéshozatalban, akkor egy menedzser segítsége kiváló választás lehet.
A végső célunk, hogy egy olyan vállalkozásod legyen, amit legalább fent tudj tartani, de sokkal inkább akár innovációval, akár kreativitással, versenyelőnyt tudj szerezni.
Veled töltök egy teljes napot, vagy többször egy pár órán keresztül kísérlek. Összegyűjtöm az adatokat és elmondom, hogy én mit látok, ha pedig kell, akkor megcsinálunk pár olyan feladatot, ami ahhoz kell, hogy tisztábban lásd magad és a céged ami által a konkurensedet is objektívebben fogod látni.
Mert 2007 óta dolgozom együtt vállalkozókkal – jellemzően mint marketing tanácsadó- és kivitelező –, így mélyen belelátok a folyamataikba, és mivel érdekel a pszichológia, így az emberi részét is átlátom.
