Amikor egy családtag meghal, az első kérdés, ami felmerül, hogy hogyan közöljük ezt a gyerekekkel. Mondjuk el nekik a halál bekövetkeztét? Vigyük-e őket a temetésre? Bármi is legyen a válasz, fontos tudni, hogy a gyerekek, legyenek bármilyen fiatalok, megérzik a családi légkör megváltozását, észlelik az izgatottságot, a félelmet, a szomorúságot, és természetesen észreveszik, ha valaki hiányzik.
Az első lépés, hogy őszintén beszéljünk a gyerekkel. Ha egy közeli családtag kórházba kerül, magyarázzuk el, hogy miért van ott, és hogy a cél a gyógyulás. Bár sok kórház nem engedi be a gyerekeket súlyos betegekhez, fontos, hogy a gyerek tudjon róla, mi történik. Leveleket, rajzokat küldhet a betegnek, ami segít fenntartani a kapcsolatot és enyhíteni a szorongást. Ha a beteg állapota romlik, ezt is közöljük velük, minden kérdésükre válaszolva, hogy ne érezzék magukat kizárva.
Amikor a halál elkerülhetetlenné válik, fel kell készíteni a gyerekeket a veszteségre. A halál tényét nem lehet és nem is szabad eltitkolni. Ha mi nem mondjuk el, akkor valaki más fogja, ami bizalmi válságot okozhat. A gyerekeknek tudniuk kell, mi történt, hogy érzelmi biztonságban érezhessék magukat, és tudják, hogy számíthatnak ránk.
Sok szülő panaszkodik, hogy a gyermekük „semmi jelét nem mutatja a gyásznak”. A gyerekek azonban másképp gyászolnak, mint a felnőttek. Gyakran látszólag ugyanúgy játszanak és nevetnek, mint korábban. Azonban a gyász jelei megmutatkozhatnak álmaikban, játékaikban, vagy hirtelen megjelenő alvászavarokban, étvágytalanságban, nyugtalanságban, vagy akár fizikai tünetekben, mint a fejfájás, székrekedés, vagy hasi fájdalmak. Ezek a tünetek a gyász külső megnyilvánulásai, és azt jelzik, hogy a gyermek lelki feldolgozása még folyamatban van.
Kisebb korban jellemző, hogy a gyermek úgy hiszi, a halál visszafordítható. Ez a hiedelem a depresszió elhárítását célozza, és segít elkerülni egy elviselhetetlen tény elfogadását. A gyermeki gyász sajátossága, hogy gyakran magukat okolják a halálesetért, különösen, ha korábban haragot éreztek a halott iránt. Ez az irreális bűntudat gyakran vezet olyan gondolatokhoz, hogy képesek feltámasztani az elhunytat.
Az érzelmi feldolgozás részeként a gyerekek gyakran azonosulnak az elhunyttal. Ez megnyilvánulhat abban, hogy átveszik a halott szokásait, beszédmódját, vagy akár betegségtüneteit is. Ezek a megnyilvánulások a gyász természetes részei, és azt jelzik, hogy a gyermek igyekszik valamilyen módon megőrizni a kapcsolatot a szeretett személlyel.
A legjobb, amit tehetünk, hogy a halál nem válik tabuvá. Beszéljünk a halottról, vegyük elő a fényképeit, kedves tárgyait, és ne féljünk együtt sírni a gyermekünkkel. A közös gyász segít abban, hogy a gyermek biztonságban érezze magát, és megoszthassa velünk a fájdalmát. Ezáltal csökken a szorongása, és könnyebben alkalmazkodik az új helyzethez.
A temetésre való elvitel is fontos része lehet a gyász feldolgozásának. Ha a gyermek tiltakozik a részvétel ellen, tudakoljuk meg az okát, és próbáljunk együtt megoldást találni. Fontos, hogy biztosítsuk arról, végig mellette leszünk, és ha szeretné, állhat távolabb a szertartás alatt. Az ilyen helyzetekben a legfontosabb a gyermek biztonságérzetének fenntartása és a közös gyász lehetőségének megteremtése.
A serdülőkor különösen nehéz időszak lehet egy ilyen veszteség feldolgozásában. Ilyenkor a fiatalok szembesülnek az élet kiszámíthatatlanságával, ami fokozott szorongáshoz vezethet. Fontos, hogy beszéljünk velük arról, hogy bár az élet tele van váratlan eseményekkel, nem élhetünk folyamatosan a félelemtől. Segítenünk kell nekik abban, hogy megtanulják kezelni a veszteséget, és megértsék, hogy a gyász természetes része az életnek.
Összességében a gyermeki gyász egy komplex folyamat, amely sok figyelmet, türelmet és szeretetet igényel. A szülők legfontosabb feladata, hogy biztos érzelmi hátteret nyújtsanak, ahol a gyermek biztonságban érezheti magát, és szabadon megélheti fájdalmát. Ha a család együtt gyászol, a veszteség feldolgozása is könnyebbé válik, és a gyermek is megtanulhatja, hogyan kezelje az élet kihívásait.
