Mi is az a félelem adománya?

Amikor meghallod a „félelem” szót, talán neked is a rettegés, a szorongás vagy a bénító stressz jut eszedbe. Gavin de Becker viszont azzal a formabontó nézettel áll elő, hogy a félelem valójában az egyik legfontosabb ösztönös védelmi mechanizmusunk, amely segíthet kiszúrni a fenyegető helyzeteket. „A félelem adománya” című könyvében rámutat arra, hogyan és miért hagyatkozhatsz a saját megérzéseidre, amikor biztonságod forog kockán. Nem véletlen, hogy a mű megrázó valós bűneseteket idéz: ezekkel mutatja be, mennyire lényeges felismerni a jeleket, még mielőtt késő lenne.

De Becker szerint a valódi, ösztönös félelem tulajdonképpen nem is ijesztő, hanem inspiráló erőforrás. Nála a félelem egyfajta segítőnk, nem pedig a pusztán kellemetlen, gátló érzelem. Szerinte a legtöbb ember ugyan érzékeli a figyelmeztető jeleket – például egy váratlan idegen segítőkészsége vagy furcsa közeledése során –, de a modern társadalom elfojtja az intuíciónkat, és inkább azt sulykolja belénk, hogy a rendőrség, a magas kerítés vagy éppen a legújabb biztonsági kütyük megvédenek minket. A valóságban azonban, amikor másodpercek alatt kell döntenünk, a saját belső radarunk nyújthatja a leggyorsabb és legpontosabb védelmet.

Gavin de Becker élete: erőszak, mint korai lecke

De Becker már 13 éves korára drámai mennyiségű erőszakot tapasztalt a saját otthonában. Olyan családi légkör vette körül, ahol állandóan résen kellett lennie, mert soha nem tudhatta, a következő pillanatban mi vár rá. Ez a rendkívül korai „túlélő üzemmód” kifinomult megérzésre tanította. A gyerek, aki nap mint nap el kellett, hogy találja, mit lép a szülő, lassanként szakértője lett annak, hogyan ismerje fel a baj közeledtét. Ezt a képességét később felnőttként fejlesztette tovább.

Felnőve az erőszak előrejelzésének elismert szaktekintélyévé vált, mind a bűnüldöző szervek, mind a hírességek és kormányzati szervek körében. Egyaránt foglalkozott sztárok és üzletemberek biztonságával, és határozottan felhívta a figyelmet a családon belüli erőszak rejtett, de ijesztően gyakori tényezőire. Miközben a könyveiből kiderül, hogy nem pszichológus, mégis lenyűgöző az a gyakorlati tapasztalat, amellyel a megérzéseinkről, a bűnözői gondolkodásról és a fenyegető helyzetek megelőzéséről beszél. Rávilágít arra, hogyan használhatod fel a saját, szinte állatiasnak tűnő ösztöneidet anélkül, hogy paranoiás életté válnának a mindennapjaid.

Az intuíció jelentősége

De Becker több történetet is leír, amelyekben a támadásnak áldozatul esett nők utólag azt mondták: „Éreztem, hogy valami nem stimmel, de mégis belementem a helyzetbe.” Az ösztöneik súgtak nekik, hogy a kedvesnek tűnő idegen valójában rosszban sántikál, mégsem mertek kilépni a helyzetből. Ez gyakran annak a következménye, hogy nem akarunk „udvariatlanok” lenni, vagy attól félünk, túlreagáljuk a dolgot. De Becker nyomatékosítja, hogy jobb egy helyzetet túl komolyan venni, mint elsiklani az árulkodó jelek felett – hiszen a végkimenetel akár életveszélyes is lehet.

Modern társadalmunk rengeteg módon próbálja „lefokozni” a saját intuitív megérzésünket. Ott vannak a híradások, ahol előre csomagolt és sokszor eltúlzott félelmeket mutatnak be, miközben a hétköznapi realitás mást diktál. Emellett egy sor biztonsági eszköz – kamerák, riasztórendszerek, vészcsengők – azt az illúziót kelti, hogy az ember teljesen bebiztosította magát. Ezek a megoldások valójában hasznosak, de sosem helyettesíthetik azt a belső riasztórendszert, amelyet de Becker az „ösztönös veszélyérzetnek” nevez. Ez az, ami valóban másodpercek alatt jelezheti, hogy az adott szituációban túl nagy a kockázat.

Külön érdekesség, hogy de Becker szerint az állatok megérzéseit sokan csodálják, de az emberi intuitív képesség valójában erősebb és kifinomultabb. Inkább az a gond, hogy a kutyával ellentétben mi nem mindig hiszünk a saját „orrunknak”. Mindannyian átéltük már, hogy egyszerűen „nem szimpatikus” valaki, noha semmi kézzelfogható ok nincs rá. De pont ez a „csak érzem” jelzés lehet az, ami védelmet nyújt.

A valódi félelem: energiaforrás, nem teher

Sokan összetévesztik a szorongást vagy a fóbiákat a valódi félelemmel. A szorongás egy jövőbeli, elképzelt vagy bizonytalan fenyegetés miatt keletkező stressz, míg a félelem a tényleges, jelen idejű fenyegetést ismeri fel. Ha tényleg közvetlen veszély fenyeget, az ember nem leblokkol, hanem a teste és elméje is kristálytisztán működik. Ilyenkor adrenalin árasztja el a szervezetet, ami segíti a menekülést vagy a küzdelmet. Ez nem az a fajta „pánik”, amit hétköznapi értelemben félésként emlegetünk. Inkább olyan összeszedett tettrekészség, ami sokszor később, visszatekintve tűnik csak ijesztőnek.

Az egyik példázatban de Becker egy nőről ír, akit saját lakásában támadott meg egy férfi. A brutális helyzetben az áldozatnak még volt annyi lélekjelenléte, hogy lábujjhegyen kövesse a konyhába kiosonó támadót, és észrevegye, hogy kést keres. Ennek a gyors felismerésnek köszönhetően tudott végül elmenekülni. Ez a belső hang, a túlélés ösztönös hangja, segített neki. Amikor az illető nő utólag felidézte a történteket, meglepődött azon, hogy a rettegés helyett mennyire tisztán volt képes gondolkodni. Ilyenkor maga a valódi félelem nem bénítja le, hanem éppen cselekvésre sarkallja az embert.

Miért fordulunk erőszakhoz? – Az indítékok négyes fogata

De Becker szerint az erőszak sosem légüres térben történik. Nem arról van szó, hogy egyik ember eleve „szörnyeteg”, a másik pedig „ártatlan lélek”, és kész. Valójában mindenkiben ott rejlik a potenciál, hogy akár gyilkos tetteket vigyen véghez bizonyos, extrém körülmények között. Ez nem azt jelenti, hogy ez törvényszerűen be is következik, hanem azt, hogy a félelem és az erőszak a fajunk evolúciós örökségéhez tartozik: amikor semmi más megoldást nem látunk, előfordulhat, hogy előtörnek belőlünk a legrosszabb ösztönök.

A könyv kiemel négy tényezőt, amelyek összeadódása könnyen erőszakos cselekvéshez vezethet:

• Önigazolás: Az illető biztos benne, hogy tudatosan és aljasan bántották, így a bosszú vagy a megtorlás számára „igazolt” lépésnek tűnik.
• Egyéb lehetőségek hiánya: Ha valaki úgy gondolja, nincs más módja a sérelmei orvoslására, akkor az erőszakot az egyetlen kivezető útnak tarthatja.
• Következmények fel nem mérésének képessége: Például egy túszejtő sokszor nem is gondol a jogi vagy erkölcsi következményekre, mert az adott helyzetben csak a saját célját látja.
• Technikai (vagy fizikai) képesség: Ha valaki meggyőződött arról, hogy elegendő fegyverrel, erővel vagy más eszközzel rendelkezik, nagyobb valószínűséggel használja is azt.

E tényezők megléte segíti a szakembereket – például de Becker csapatát – abban, hogy felmérjék, mennyire lehet veszélyes egy adott fenyegetés. Sokszor előre követhető, hogy mikor „robbannak” az indulatok. Ez az oka annak, hogy a „pillanatnyi felindulásból” elkövetett gyilkosságok valójában ritkábbak, mint gondolnánk. Gyakran hosszabb konfliktus előzi meg a tragédiát, csak a legtöbb kívülálló nem látja a hátteret.

Az erőszakos cselekmények előrejelezhetősége

„A félelem adománya” egyik legmeghökkentőbb állítása, hogy az erőszak, főként a szélsőséges bűncselekmények, nem a semmiből csapnak le. De Becker úgy fogalmaz, nagyjából olyan kiszámítható, mint az, hogy a tűzhelyre tett fazékban előbb-utóbb felforr a víz. A gond az, hogy a társadalom gyakran csak a végkifejletet látja, és nem figyeli a figyelmeztető jelek hosszú sorát.

Ezek a jelek sokfélék lehetnek: megszállott szerelmes, aki nap mint nap kémkedik a volt partnere után; interneten üzengető zaklató, aki fokozatosan válik egyre fenyegetőbbé; családon belüli abúzus, amely az idő múlásával mind gyakoribbá és súlyosabbá válik. Ha valaki idejében észleli ezeket a jeleket, még megelőzheti az erőszak kiteljesedését – például rendőri segítséget kérve, távoltartási végzést szorgalmazva, vagy akár a környezet tájékoztatásával. Ugyanakkor, ahogy de Becker is hangsúlyozza, ezeknek a jogi lépéseknek is vannak korlátaik. Ha valaki eleve konfliktusokra éhes, a rendőrségi feljelentés akár fel is bőszítheti az illetőt.

Házastársi erőszak és a „megelőzhetetlennek” hitt tragédiák

A könyv egyik megdöbbentő része az a fejezet, amely a párkapcsolati erőszak típusairól szól. De Becker rámutat, hogy a házastársi gyilkosságok nagy részénél előre megtervezett akcióról beszélhetünk, vagy legalábbis a folyamatnak van egy jól látható előzménysora. Gyakran a feleség (vagy a barátnő) már hetek, hónapok óta érzi, hogy „nagy baj lesz”, de fél, szégyelli, vagy azt hiszi, úgysem hinnének neki. Esetleg megpróbál kilépni a kapcsolatból, de a társ a legveszélyesebb formában „bünteti” ezért a döntéséért.

Ennek egyik szélsőséges és nagyon szomorú formája, amikor a férj nem bírja elviselni a visszautasítást, vagy a nő esetleges hűtlenségét, és a gyilkosságot tartja az egyetlen eszköznek a megtört tekintélye helyreállítására. A statisztikák is megerősítik, hogy a házastársak közötti gyilkosságok jelentős része a hűtlenség kiderülése után történik. A fenyegetődés, a követés, a lelkileg és fizikailag is erőszakos „visszaszerzési kísérletek” mind előrevetítik a tragédiát. Ha az áldozat időben felismeri a veszélyt, és nem szégyelli segítséget kérni, akkor sok esetben a legrosszabb még elhárítható lenne.

Hogyan ismerd fel a potenciális agresszort?

Nehéz kérdés, hogy létezik-e biztos módszer a pszichopata vagy erőszakra hajlamos személyek felismerésére. De Becker szerint néhány közös vonás gyakran fellelhető:

• Nyughatatlanság, vakmerőség: hajlamosak kockázatos helyzetekbe bocsátkozni.
• Erős céltudatosság: a „predátor” pontosan tudja, mit akar, és nem riad vissza semmilyen módszertől.
• Hidegvér: olyasmi sem billenti ki őket, ami más ember számára rémisztő lenne.
• Konfliktushelyzetben nyugodtak: sőt, néha kifejezetten keresik az éles helyzeteket.
• Kontrollvágy: a legkisebb döntésekben is szeretnek irányítani másokat.

Egy kutatás azt is megállapította, hogy a sorozatgyilkosok nagy hányada gyerekkorában extrém bántalmazást szenvedett el, vagy teljesen elhanyagoló környezetben élt. Ez a mintázat számos más erőszakos bűnözőnél is visszatér. Ha valaki úgy nő fel, hogy nincsenek pozitív kötődései, és csak az erőszak nyelvén tanul kommunikálni, felnőttként is ezzel a módszerrel próbálja rendezni a saját belső és külső konfliktusait.

Másrészt nem szabad elfelejteni, hogy egyes agresszorok kifogástalan megjelenésűek vagy viselkedésűek lehetnek, és elsőre szinte tökéletesen simulékonyak. Ez a „színjáték” néha még jobban megtéveszti a környezetet. De Becker több módszert is felsorol, amelyekkel az ilyen emberek próbálnak behálózni egy potenciális áldozatot:

• Túlzott kedvesség: szívélyességükkel néha szinte zavarba hoznak.
• Folyamatos beszéd és részletek: arra szolgál, hogy elárasszák a másikat információval, eltereljék a figyelmét.
• Hamis szövetségkötés: „Mi ketten bizony együtt evezünk ebben a csónakban…”, vagyis olyan helyzetbe terelik a másikat, amiben lekötelezettnek érzi magát.
• Kisebb inzultusok, majd „békekötés”: a másikat arra ösztönzik, hogy bizonygassa: nem haragszik, vagyis újabb kapcsolódást hozzon létre.
• A „tartozás” érzékeltetése: „Figyelj, segítettem neked, most te is tegyél meg valamit értem.”
• A „nem” figyelmen kívül hagyása: nem veszik tudomásul, ha a másik nemet mond, ezzel újabb és újabb kapcsolódási pontokat erőltetnek ki.

Táblázat: a manipulációs taktikák rövid összefoglalója

Félelem kontra rettegés: nem ugyanaz

De Becker többször hangsúlyozza, hogy ne keverjük össze a krónikus szorongást a valódi, éppen aktuális fenyegetettségből fakadó félelemmel. Ez utóbbi ugyanis életmentő is lehet. Ha folyton rettegésben élsz, az inkább kiéget, és elaltatja az ösztöneidet, mint hogy hasznodra válna. Ilyen például, amikor valaki túl sok horrorfilmet néz vagy folyamatosan a hírekben látott tragédiákra koncentrál, és kialakul benne egy általános, mindenre kiterjedő félelem. Ez egyszerűen lebénít, és sokszor még a valós, konkrét veszélyekre sem reagál jól.

Az igazi félelem azonban – mondja de Becker – egyfajta összehangolt vészreakció, ami csak akkor kapcsol be, amikor tényleg szükséges. Ha megtanulsz bízni a saját jelzéseidben, a szervezeted automatikusan ellát majd elegendő energiával, hogy védekezz vagy menekülj. Ellenben, ha folyton „aggódsz” mindenért, amikor valóban bekövetkezik egy kritikus helyzet, lehet, hogy már elfáradtál az állandó stressztől, és éppen a legfontosabb pillanatban nem tudsz higgadtan cselekedni.

A fanatikus rajongók világa

Izgalmas fejezetekben mesél a szerző olyanokról, akik hírességek után koslatnak, remélve, hogy különleges kapcsolatot építhetnek ki velük. E rajongók többsége „csak” beképzeli magának a bizalmas közelséget, ám vannak, akik a legdurvább módszerektől sem riadnak vissza, akár gyilkosságig is elmennek, csak hogy a középpontba kerüljenek. John Lennon meggyilkolása vagy Ronald Reagan elleni merénylet is sokkolta a közvéleményt, de mindkettő elkövetője valamilyen torz módon a saját „hírneve” építésére használta ezt az erőszakos lépést.

Ezek az esetek ugyan rendkívül látványosak, de de Becker arra hívja fel a figyelmet, hogy közben csöndben és fásult közönnyel tudomásul vesszük, hogy rengeteg nőt a saját párja, férje, barátja vagy ex-partnere öl meg. A statisztikák azt mutatják, hogy bizonyos országokban néhány óránként történik családon belüli emberölés, és a legtöbb áldozat nő. Vajon miért nem kap ugyanolyan visszhangot a média részéről ez a téma, mint a hírességek bizarr halálesetei? A választ sokszor abban látjuk, hogy „megszoktuk”, katasztrofális módon normalizáltuk, hogy otthoni körülmények között is képesek vagyunk gyilkolni.

Mennyire „paranoiás” a könyv?

Jogos lehet a kérdés: vajon a „A félelem adománya” nem ad túl sötét képet a világról? Ha valaki egy biztonságosnak tűnő környezetben él, és soha nem találkozott erőszakkal, talán úgy érezheti, a könyv túlzottan vészjósló. De Becker azonban hangsúlyozza, hogy sokkal többen veszítik életüket rákban vagy autóbalesetben, mint idegenek támadása miatt. A média azonban jobban felfújja az erőszakos eseteket, mert nagyobb nézettséget hoz.

Ez nem jelenti, hogy hátra is dőlhetünk: a bűncselekmények még mindig valós veszélyt jelentenek, ráadásul az erőszak gyakran a legközelebbi kapcsolatainkban üt be. A könyv csak azt hirdeti, hogy a megelőzésnek – vagyis az ösztönös „megérzésnek” és a helyzetek tudatos kezelésének – hatalmas szerepe van. Nem kell rettegésben élned ahhoz, hogy felismerd a gyanús helyzeteket, és meg tudd védeni magad. Éppen ellenkezőleg: ha kialakítasz egy jó belső „szűrőt”, csökken az állandó félelmed, és növekszik az egészséges biztonságérzeted.

Az erőszak jövője és a terrorfenyegetések

A 2001. szeptember 11-i események új korszakot nyitottak a véletlenszerű erőszaktól való félelemben. Ma már nem csak a közvetlen fizikai támadásoktól tartunk, hanem a terrorcselekmények, iskolai lövöldözések vagy épp merényletek lehetőségétől is. De Becker ugyanakkor emlékeztet, hogy a legtöbb ember mindennapjait sokkal inkább az otthonon belüli vagy a közvetlen ismerősi körben felmerülő erőszakos kockázat fenyegeti. A nyilvános támadások statisztikailag ritkábbak, de sokkal nagyobb figyelmet kapnak, hiszen megrázó módon, gyakran tömegeket érintenek.

Mindez nem azt jelenti, hogy ne kéne komolyan venni a terrorveszélyt, hanem azt, hogy hiba lenne azt gondolni, ez az egyetlen forrása a félelemnek. De Becker arra tanít, hogy a saját mikrokörnyezetedben is érdemes nyitott szemmel járni, és észrevenni, ha valaki fenyegető jeleket mutat: akár egy elbocsátott munkatárs, aki bosszúvágyat érez; egy családtag, aki túlzottan magába fordul és gyűlöletet halmoz; vagy bárki más, akinek a viselkedésében erős diszfunkcionális mintázatok tűnnek fel.

Különbség a férfiak és a nők biztonságérzete között

A könyv ismételten kiemeli, hogy a nők rendszerint nagyobb veszélyt érzékelnek és több óvintézkedést tesznek, mert a statisztikák szerint is gyakrabban esnek erőszak áldozatául. Sokan közülük tapasztaltak már verbális vagy fizikai zaklatást az éjszakai utcán, a munkahelyen vagy akár a saját otthonukban. Nem meglepő, hogy Oprah Winfrey például azt nyilatkozta: „Minden nőnek el kellene olvasnia A félelem adományát.”

A férfiak sok esetben naivabbak, mert többnyire ők kevésbé vannak kitéve az állandó, mindennapos megfélemlítési kísérleteknek. Így lehet, hogy nem is értik igazán, miért óvatos a párjuk vagy női ismerősük, amikor például a parkolóházban autóhoz menve körülnéz, vagy miért aggódik egyedül sétálva. De Becker egyik célja, hogy rámutasson: ez az óvatosság igenis jogos lehet. Senkit nem kellene kinevetni azért, mert hallgat a megérzéseire.

Gyakorlati tanácsok a hétköznapokra

Ha át akarod ültetni a gyakorlatba Gavin de Becker tanácsait, érdemes néhány konkrét lépést szem előtt tartanod:

• Figyelj a „belső hangodra”: Ha valaki vagy valami „fura érzést” kelt benned, ne söpörd félre csak azért, mert nem akarsz bunkó vagy előítéletes lenni. Adj magadnak időt, hogy kicsit távolabb lépj, és felmérd a helyzetet.
• Nemet mondani nem bűn: Sokszor a túlzott udvariasság sodor bajba. Merj visszautasítani egy felajánlott fuvart, segítséget vagy bármit, ha az ösztöneid vészcsengőként szólnak.
• Nézd meg, hogyan reagál a másik a határaidra: Egy potenciális agresszor tipikusan nem fogadja el a „nemet”. Ha valaki állandóan átnyomja a határokat és figyelmen kívül hagyja a kéréseidet, az vörös zászló.
• Ne bagatellizáld a fenyegetést: Ha akár verbálisan, akár tettekben valaki folyamatosan megfélemlít, vedd komolyan, és cselekedj. Ne várd meg, amíg eszkalálódik.
• Kommunikáld az érzéseidet: Ha úgy érzed, veszélyben vagy, mondd el másoknak is. Családtagok, barátok, kollégák értesítése segíthet nyomást gyakorolni a zaklatóra.
• Ismerd a jogi lehetőségeket: Vannak helyzetek, amikor igenis távoltartási végzés vagy rendőrségi bejelentés szükséges. Ne habozz, ha ilyen lépés válik indokolttá.
• Bizalmat, de nem vakon: Azt sem javasolja senki, hogy bizalmatlan legyél minden idegennel, de tudatosítsd, hogy az egészséges kétely nem udvariatlanság, hanem önvédelem.

A technológia nem helyettesítheti az ösztönöket

Az elmúlt évtizedekben egyre inkább digitális térbe helyeződött a fenyegető zaklatás is: e-mailek, közösségi média, chatprogramok, hamis profilok, stb. Ezeken keresztül szinte bárki elérhet minket. De Becker gondolatait itt is alkalmazhatod: figyeld a megérzéseidet, és ha valaki túl tolakodó, ellenséges, agresszív, ne vonakodj blokkolni, letiltani vagy akár hivatalos szervekhez fordulni. A neten se feledd, hogy a „nem” a nem, és ha valaki teljesen semmibe veszi a visszajelzéseidet, az problémát jelez.

Rengetegen bíznak abban, hogy néhány extra biztonsági alkalmazás vagy a legmodernebb kamerarendszer egyszerűen kizár minden veszélyt. Ezek hasznosak lehetnek, de de Becker szerint sem a rendőrség, sem a kerítés, sem a digitális védőhálók nem képesek megóvni, ha valaki valóban nagyon eltökélt és tudatosan készül. Végső soron mindig rajtad is múlik, hogyan kezeled a potenciális veszélyt. A technológia tehát inkább kiegészítő, mintsem mindenható megoldás.

A kockázatcsökkentés, nem a kockázatmentesség a cél

A könyvből kiderül, hogy soha nincs 100%-os biztonság. Akármennyi módszert alkalmazol, mindig fennáll valamennyi kockázat. De az is kiderül, hogy az emberek többsége nagyon is képes a komoly fenyegetések jó részét észrevenni és még idejében lépni. A legtöbb súlyos bűncselekménynek hosszabb előzményei vannak: ha nem hunysz szemet felettük, és időben cselekszel, sokat tehetsz a biztonságodért.

Érdemes belátni, hogy a valóság nem fekete-fehér. Lehet, hogy valaki fenyegető magatartást tanúsít, de soha nem jut el a tettlegességig. Másvalaki kevesebbet „ijesztget”, de hirtelen, minden átmenet nélkül kitör belőle az agresszió. A tudatosság és az intuíció együttes ereje segít abban, hogy felismerd, merre billen a mérleg. Lehet, hogy nem fogsz száz esetből százat elkerülni, de ha csak az igazán kockázatosak felét kiszűröd, máris sokkal nagyobb biztonságban vagy, mint korábban.

Záró gondolatok: bízz a megérzéseidben

Gavin de Becker fő üzenete tiszta és egyértelmű: bízz a megérzéseidben. Ne hagyd, hogy a társadalmi elvárások vagy a saját udvariassági parancsaid felülírják azt, amit a tested és az ösztöneid jeleznek. Ha érzed, hogy valami nem stimmel, akkor valószínűleg tényleg van valami. A félelem, amelyről a könyv címében is szó esik, nem egy ellenség, hanem egy kulcsfontosságú belső riasztórendszer, ami segíthet biztonságban maradni vagy menekülni.

A modern világ rengeteg olyan helyzetet teremthet, ahol azt gondoljuk, a hatóságok, a technika vagy a tömeg megvéd. Ezekre is szükség lehet, de végül mindig a te életedről van szó, és neked érdemes a lehető legjobban olvasnod a figyelmeztető jeleket. A legtöbb veszélyhelyzet nem egy pillanat alatt robban be, és éppen ezért a legtöbb baj megelőzhető. „A félelem adománya” egyszerre tárja elénk az erőszak sötét oldalát és a leghatékonyabb önvédelmi eszközt: a belső ösztönöket. Ezért lett a könyv meghatározó mű, és ezért tud segíteni abban, hogy ne élj folyamatos rettegésben, mégis tudatos maradj a valódi kockázatokkal szemben.

Ha elolvasod, és meghallgatod a benned rejtőző „önvédelmi rendszer” apró jelzéseit, akkor valóban nemcsak megváltoztathatod, de adott esetben meg is mentheted az életed. A félelem itt nem ellenség, hanem ajándék: éppúgy, mint a józan ész vagy a fizikai erőnlét, csak meg kell tanulnod, hogyan használd.