Sok ADHD-s felnőtt ugyanazzal a belső mondattal él: „baj van velem”. Nem csak az időpontok, a határidők, a „majd holnap megcsinálom” projektek kicsúszásáról van szó, hanem arról, ahogyan ezek összeadódnak: a szégyenről, a bűntudatról, a visszatérő csalódásokról. Ha ehhez hozzátesszük a nehezen kezelt kritikát, a feszült párkapcsolati vitákat, a munkahelyi „miért nem tudsz normálisan koncentrálni?” megjegyzéseket, akkor egy ponton túl nem csak figyelemzavarról beszélünk, hanem krónikus szorongásról is. A kutatások azt mutatják, hogy az ADHD-sek körében az élet során diagnosztizált szorongásos zavarok aránya nagyságrendileg 25–50%, ami jóval magasabb, mint a teljes népességben mért arány. Magyarul: ha ADHD-s vagy, nem „képzelődsz”, ha azt érzed, hogy a szorongás mindennapos társad. A számok alapján ez inkább szabály, mint kivétel.
Fontos ugyanakkor az elején tisztázni: az, hogy magadra ismersz bizonyos leírásokban, még nem diagnózis. A figyelemhiányos-hiperaktivitás zavar (ADHD) és a szorongásos zavarok hivatalos diagnózisa mindig képzett szakember feladata. A cél ennek a cikknek a keretein belül nem az, hogy önmagad helyett diagnosztizálj, hanem az, hogy megértsd: miért olyan gyakori az együttállás, mit csinál a szorongás az ADHD-s idegrendszerrel, miért érzed magad gyakran „kevésnek”, és milyen irányokban érdemes gondolkodnod, ha változtatni szeretnél. A megközelítés szándékosan higgadt: tudományos eredményekre, pszichológiai összefüggésekre és gyakorlati tapasztalatokra támaszkodik. Az ADHD-t nem idealizálja, de nem is démonizálja. A szorongást sem bagatellizálja, sem nem tekinti végleges állapotnak. Ha mindennapos tapasztalatod a mellkasban szorító feszültség, az „úgyis elrontom” érzés, vagy az, hogy bizonyos helyzeteket inkább elkerülsz, akkor érdemes végigolvasnod, mert a kép jóval árnyaltabb annál, mint hogy „baj van veled”.
Mi az ADHD és mi a szorongás? – rövid, érthető keret
Az ADHD-t a szakirodalom neurofejlődési zavarként írja le: olyan idegrendszeri sajátosságként, amely elsősorban a figyelem, az impulzuskontroll és az aktivitásszint szabályozását érinti. Gyermekkorban gyakran a „nem bír megülni, állandóan elkalandozik” kép él, felnőttkorban viszont sok esetben a hiperaktivitás látható jelei visszahúzódnak, és belső nyugtalanságként, széteső figyelemként, halogatásként, szétszórtságként jelennek meg. A diagnosztikus rendszerek (DSM–5, BNO) hangsúlyozzák, hogy a tüneteknek több életszínteret kell érinteniük (iskola/munka, otthon, társas helyzetek), és tartós, gyerekkorig visszanyúló mintázatról beszélünk. Nem egy-egy nehezebb időszakról, hanem egy alapműködésről, amelyhez az élet során hol jobban, hol rosszabbul sikerül alkalmazkodni.
A szorongás ezzel szemben nem egyetlen diagnózis, hanem tünetcsoport, amely több különálló szorongásos zavarban jelenhet meg: generalizált szorongásban, pánikzavarban, szociális szorongásban, specifikus fóbiákban. Közös bennük az állandó feszültség, az aggodalmas gondolatok, a testi tünetek (szapora szívverés, izzadás, alvászavar), valamint az, hogy az ember egyre több helyzetet kezd el kerülni. Kutatások alapján a szorongásos zavarok az egyik leggyakoribb pszichiátriai kategóriát jelentik, és már önmagukban is jelentős életminőség-romlással járnak. Ha ehhez hozzáadjuk az ADHD okozta szervezési, koncentrációs, teljesítmény-problémákat, a terhelés összeadódik. A klinikai vizsgálatok azt mutatják, hogy az ADHD és szorongás együttjárása esetén a funkcióromlás – munka, tanulás, kapcsolatok terén – nagyobb, mintha csak az egyik zavar lenne jelen. Ezért nem „apróság”, ha a kettő együtt érint.
Miért nagyobb a szorongás kockázata ADHD mellett?
A nemzetközi áttekintő cikkek és metaanalízisek következetesen azt mutatják, hogy ADHD mellett jóval gyakoribb a szorongásos zavar, mint a teljes népességben. Egy 2025-ös összefoglaló például azt írja, hogy az ADHD-sek körülbelül 25–50%-ánál diagnosztizálnak élete során valamilyen szorongásos zavart. Ez nem azt jelenti, hogy az ADHD „okozza” a szorongást, hanem azt, hogy a két állapot hajlamos egymást felerősíteni. A neurobiológiai vizsgálatok szerint részben közös agyi hálózatok érintettek a figyelemszabályozásban és az érzelemszabályozásban, különösen a prefrontális kéreg és a limbikus rendszer kapcsolata. Ha az agy nehezebben tudja kiszűrni az ingereket, szervezni a feladatokat, előre látni a következményeket, akkor nem meglepő, hogy a bizonytalanság és a túlterheltség érzése szorongáshoz vezet.
A pszichológiai tényezők legalább ennyire meghatározók. ADHD-val élni a legtöbb országban – Magyarországot is beleértve – még ma is azt jelenti, hogy az ember gyerekkorától kezdve átlag feletti mennyiségű negatív visszajelzést kap: „figyelj oda”, „miért nem készültél fel”, „miért nem vagy olyan, mint a többiek”. A felnőttkori ADHD-ról szóló magyar szakirodalom külön hangsúlyozza, hogy a krónikus kudarcélmények, a munkahelyi és kapcsolati nehézségek, valamint a társadalmi elvárások folyamatos sérülése szorongásos és depresszív tünetekhez vezethet. Nem a diagnózis, hanem a vele járó életút az, ami ilyen értelemben „szorongáskeltő”. Ha valaki évtizedeken át azt tanulja meg, hogy „úgyis elrontom”, akkor nagyon könnyen kialakul egy belső, állandó készültség: hogyan kerüljem el a következő hibát, mikor bukok le, mikor látszik meg, hogy „nem vagyok elég”.
A „velem van a baj” gondolatmenet pszichológiája
Az ADHD és a szorongás találkozásánál az egyik legfájdalmasabb jelenség a belső narratíva: az a történet, amit az ember saját magáról mesél. Gyakran visszatérő elemek: „másnak ez megy, csak nekem nem”, „ha komoly lennék, tudnám tartani a határidőket”, „mindenki más felnőtt már, én meg itt tartok”. Ezek a mondatok nem a semmiből érkeznek. Hosszú évek, évtizedek tapasztalata áll mögöttük: elfelejtett határidők, félbehagyott projektek, nehezen fenntartható párkapcsolatok, családi konfliktusok, munkahelyi figyelmeztetések. Az ADHD-s idegrendszerre jellemző impulzivitás és figyelem-ingadozás miatt az illető valóban többször fut bele ilyen helyzetekbe, de a kulcskérdés az, hogyan értelmezi ezeket. Ha minden egyes hiba megerősíti a belső „baj van velem” történetet, akkor a szorongás szinte elkerülhetetlen.
A kognitív pszichológia ezeket a jelenségeket gondolati torzításokként írja le: mindent vagy semmit módon gondolkodni („vagy tökéletesen teljesítek, vagy teljesen alkalmatlan vagyok”), a pozitívumok leértékelése („ez csak véletlenül sikerült”), a jövendőmondás („úgyis el fogom rontani”). ADHD esetén ezek a torzítások gyakran „adatokkal” is alá vannak támasztva: a valóságban tényleg voltak sorozatos késések, szétesett projektek. A kérdés az, hogy ebből milyen következtetés születik. Ha a magyarázat mindig az, hogy „én hibás vagyok teljes egészében”, akkor a szorongás identitásszintűvé válik. Ezzel szemben egy reálisabb, de továbbra sem idealizáló értelmezés az lenne, hogy: a működésem bizonyos területeken jelentősen eltér az átlagtól, ezért más eszközöket, más struktúrákat, más támogatást igénylek. Ez nem relativizálja a felelősséget, de nem is teszi a személy egészét „hibássá”.
Kapcsolatok, kritika, határidők: mindennapi helyzetek ADHD-val és szorongással
Az ADHD-s felnőttek mindennapi élete gyakran olyan, mintha folyamatos vizsgán ülnének. A határidők betartása, a szoros munkatempó, a sok párhuzamos feladat egyszerre terheli a végrehajtó funkciókat (tervezés, priorizálás, feladatelosztás) és a stresszrendszert. Ha ehhez társul szorongás, akkor a feladat nemcsak nehéz, hanem fenyegető is. A határidő nem „időpont”, hanem lehetséges katasztrófa: „mi lesz, ha megint kicsúszom, mit gondolnak rólam, kirúgnak-e”. A szorongás ráadásul sokszor nem segíti, hanem akadályozza a teljesítményt: a túlzott aggodalom csökkenti a munkamemória kapacitását, nehezebb lesz a fókuszálás, megnő a halogatás kísértése. Innen jönnek azok az ördögi körök, amikor valaki tudja, hogy minél tovább halogat valamit, annál rosszabb lesz, mégis képtelen nekikezdeni.
Kapcsolatokban a helyzet hasonlóan összetett. A feledékenység, az elkalandozás, az impulzív reakciók egy párkapcsolatban könnyen értelmezhetők úgy, mintha a másik nem venne elég komolyan valamit: „elfelejtetted, amit mondtam, tehát nem fontos számodra”, „megint elkéstél, tehát nem tiszteled az időmet”. Ha a másik fél ezt személyes sértésként éli meg, miközben az ADHD-s fél bűntudattal, szégyennel és szorongással reagál, akkor nagyon gyorsan kialakulhat egy feszült, támadó–védekező dinamika. Ugyanez igaz baráti, családi kapcsolatokban, szülő–gyermek viszonyban. Nem véletlen, hogy a komorbiditást vizsgáló tanulmányok külön kiemelik: ADHD és szorongás együttállása esetén gyakoribbak a párkapcsolati problémák, a munkahelyi konfliktusok és az önértékelési zavarok. Ha ehhez még hozzájön a magyar kultúrára jellemző erős önkritika és a „szedd már össze magad” attitűd, akkor az érintett könnyen oda jut, hogy nem csak a tüneteit, hanem a teljes személyiségét hibásnak éli meg.
Megküzdési stratégiák a szorongással – ADHD-barát megoldások
Szorongással élni ADHD mellett nem „sorscsapás”, de nem is oldható meg gyors tanácsokkal. Amit érdemes látni, hogy a megküzdés három szinten történik: a test szintjén (idegrendszeri szabályozás), a gondolatok szintjén (hogyan értelmezed a helyzetet), és a környezet szintjén (milyen struktúrákat alakítasz ki magad körül). A test szintjén olyan alapok számítanak, mint az alvás, a rendszeres mozgás, a stimulánsok (koffein, nikotin) kontrollja. Ezek nem ADHD-specifikus szempontok, de az ADHD-s idegrendszer érzékenysége miatt különösen hatnak a szorongásszintre. A krónikus alvásmegvonás például bizonyítottan erősíti az impulzivitást és a szorongást is; magyar és nemzetközi adatok egyaránt leírják, hogy felnőtt ADHD-sek körében magas az alvászavarok előfordulása.
A gondolatok szintjén a kognitív-viselkedésterápiás irányzatok jól kidolgozott eszközöket kínálnak. Nem az a cél, hogy „pozitívan gondolkodj”, hanem az, hogy észrevedd és megkérdőjelezd azokat a gondolati sémákat, amelyek automatikusan szorongást keltenek. Például: ha elmulasztasz egy határidőt, a belső mondat lehet az, hogy „én erre alkalmatlan vagyok”. Egy reálisabb, ugyanakkor felelősségvállaló gondolat lehetne: „ezt most nem kezeltem jól, de megnézem, milyen eszközre lenne szükségem, hogy legközelebb másképp legyen”. Dajka Gábor tapasztalata szerint az ADHD-s felnőttek egy része valójában nagyon magas szinten képes rendszerezni és teljesíteni, ha olyan környezetbe kerül, ahol a működéséhez illeszkedő struktúrák vannak – csak addig annyi kudarc érte, hogy ezt sokszor el sem hiszi magáról.
A környezet szintjén kifejezetten ADHD-barát eszközökben érdemes gondolkodni: vizuális emlékeztetők, egyszerűsített feladatlisták, időzítők, kisebb lépésekre bontott feladatok, rövidebb munkablokkok. Ezek első látásra banálisnak tűnhetnek, de a végrehajtó funkciók tehermentesítésével közvetlenül csökkentik a szorongást is. Nem véletlen, hogy a nemzetközi ajánlásokban a felnőttkori ADHD kezelésének része a strukturáló, készségfejlesztő támogatás, coaching is, nem csak a gyógyszer. Minél kevesebb energiát visz el az „összetartani a napot”, annál nagyobb mozgástered marad a valódi döntésekre. Nem kell „tökéletes működésre” törekedni, de szükség van olyan rendszerekre, amelyek leveszik a válladról a folyamatos emlékezés és szervezés terhét.
Mikor kérj szakmai segítséget, és mire számíthatsz?
ADHD és szorongás esetén különösen fontos felismerni, mikor érdemes saját erőből megküzdeni, és mikor lép be az a pont, ahol szakmai segítségre van szükség. Jelzés lehet, ha a szorongásod tartósan jelen van (hetek-hónapok óta), ha a mindennapi működésedet zavarja (nem tudsz aludni, enni, dolgozni, tanulni a szorongás miatt), ha visszatérő pánikszerű rosszulléteid vannak, vagy ha a gondolataid elmennek önbántás, értéktelenség, kilátástalanság irányába. ADHD-gyanú esetén jellegzetes, ha gyerekkorig visszanyúlóan jelen vannak a figyelmi és szervezési nehézségek, több életterületen, és ezek miatt már többször kerültél bajba (munka, tanulmányok, kapcsolatok). Nemzetközi kutatások szerint a felnőtt ADHD aluldiagnosztizált: egy nagy vizsgálat például azt találta, hogy az ADHD-s felnőttek mindössze 10–15%-a kap célzott kezelést. Ez azt jelenti, hogy nagyon sokan szoronganak és próbálnak „összeállni” úgy, hogy a háttérben lévő idegrendszeri sajátosságra senki nem nézett rá.
A segítség több szinten érkezhet. Pszichiáter vagy klinikai szakpszichológus tud ADHD-diagnosztikát végezni, és felmérni a szorongás mértékét is. A kezelési lehetőségek kombinációja ma leginkább pszichoedukációból (megértés, tájékoztatás), kognitív-viselkedésterápiából, struktúrált készségfejlesztésből és – ha indokolt – gyógyszeres kezelésből áll. A felnőttkori ADHD-t áttekintő tanulmányok szerint a stimuláns és nem-stimuláns gyógyszerek nemcsak az ADHD-tüneteket, hanem a funkcionális károsodást is csökkenthetik, és több vizsgálat utal arra, hogy megfelelő ADHD-kezelés mellett a komorbid szorongás és depresszió is enyhülhet. Fontos azonban hangsúlyozni: a gyógyszer nem „kötelező”, és soha nem önálló döntés kérdése. Mindig szakorvossal közösen kell mérlegelni az előnyöket, kockázatokat, egyéni élethelyzetet. A pszichoterápia, az ADHD-specifikus coaching, a csoportos önsegítő formák (például ADHD-szülőcsoportok, felnőtt ADHD-csoportok) ugyanolyan fontos elemei lehetnek a megküzdésnek, mint a gyógyszer.
Rövid akcióterv ADHD-s felnőtteknek szorongás esetén
Az alábbi ellenőrzőlista nem helyettesít szakmai segítséget, de segít rendszerezni, hol tudsz ma, holnap, a következő hetekben konkrét lépéseket tenni. Érdemes nem mindent egyszerre akarni, hanem egy-két ponttal kezdeni, és azokat kitartóan gyakorolni.
- Nézd meg, mennyire érint a szorongás: írd le egy héten át, mikor, milyen helyzetekben érzed a legerősebben. Ez önmagában tisztább képet ad.
- Figyeld meg a belső mondatokat: amikor szorongsz, pontosan mit mondasz magadnak? Ha ez automatikusan „baj van velem”, próbálj tudatosítani legalább egy árnyaltabb mondatot.
- Nézd át a napi struktúrádat: van-e előre látható, tervezett napirended, vagy minden ad hoc történik? ADHD-val a teljes spontaneitás hosszú távon általában felerősíti a szorongást.
- Válassz egy egyszerű fizikai szokást, ami támogatja az idegrendszeredet (például átlagosan fél óra séta naponta, vagy következetesebb lefekvésidő), és tartsd magad hozzá két hétig.
- Ha több ponton magadra ismersz a leírásokban, gondold át, kinek jelezhetnéd először: háziorvos, pszichiáter, pszichológus, coach. Nem kell egyedül végigvinned.
Nem kell „egy nagy ugrással” megoldani az ADHD-t és a szorongást. A tapasztalatom szerint azok a változtatások maradnak meg, amelyek kis lépésekre vannak bontva, de következetesen ismétlődnek. A cél nem az, hogy soha többé ne szorongj, hanem az, hogy a szorongás ne vezesse az életedet – és hogy az idegrendszeri sajátosságaid ellenére is legyenek olyan működési tereid, ahol kompetensnek, értékesnek érzed magad.
Dajka Gábor business coach szerint
A kérdés, amivel az ADHD-s és szorongó felnőttek gyakran érkeznek, nagyjából így hangzik: „hogyan tudnék úgy működni, mint egy normális ember?”. Én azt látom, hogy ez a kérdés önmagában félrevisz. A „normális” itt többnyire egy átlagos idegrendszerhez szabott munkakultúrát, iskolai elvárást, családi mintát jelent. Nem azt kérdezed, hogyan tudnál jobban élni a saját adottságaiddal, hanem azt, hogyan tudnál beilleszkedni egy olyan rendszerbe, amely eleve nem rád lett tervezve. Szerintem nem az a cél, hogy minden áron alkalmazkodj egy számodra működésképtelen struktúrához, hanem az, hogy átgondoltan, felelősen alakítsd át annyira, amennyire a saját idegrendszered ezt szükségessé teszi – miközben vállalod a következményeket is.
Engem meggyőzött az a kutatási irány, amely szerint az ADHD és a komorbid szorongás nem egyszerűen „hiba”, hanem egy olyan idegrendszeri berendezkedés, amely bizonyos környezetben nagyon rosszul, más környezetben viszont jól tud működni. Ez nem romantizálás: ha a mindennapi életedet átszövi a szorongás, az szenvedés. Ugyanakkor az a tapasztalatom, hogy amikor egy ADHD-s felnőtt először kap érthető magyarázatot arra, mi történik vele, és először talál olyan munka- vagy magánéleti tereket, ahol a működéséhez illeszkedő struktúrák vannak, akkor a szorongás szintje érzékelhetően csökken. Nem azért, mert „meggyógyul”, hanem mert megszűnik az az alapélmény, hogy vele van baj.
„Az ADHD és a szorongás kombinációja nem azt jelenti, hogy hibás vagy, hanem azt, hogy a megszokott rendszerekhez képest más keretekre van szükséged. A kérdés nem az, hogy normális vagy-e, hanem az, hogy mennyire mered tudatosan szervezni az életedet a saját működésed köré.” – Dajka Gábor
Ha ebből a szemszögből nézed, akkor a cél nem az, hogy „eltüntesd” az ADHD-t és a szorongást, hanem az, hogy felelősen bánj velük. Nem lesz belőled másik ember, de lehet stabilabb napirended, reálisabb önképed, kíméletesebb belső hangod és olyan kapcsolataid, ahol nem a hibáid köré szerveződik minden. Ez pedig már nem csak mentális egészség kérdése, hanem életminőség. Ebben az értelemben az, hogy mersz-e segítséget kérni, mersz-e új kereteket kialakítani, legalább annyira üzleti, egzisztenciális döntés is, mint lelki.
Szakértő válaszol – GYIK ADHD és szorongás témában
Honnan tudhatom, hogy „csak” szorongok, vagy ADHD-m is van?
A szorongás önmagában is okozhat koncentrációs nehézséget, feledékenységet, elkerülő magatartást. ADHD esetén viszont a figyelmi és szervezési problémák gyerekkorig visszanyúlóan jelen vannak, és több életterületen (iskola, munka, család, barátok) végigkísérik az életedet. Jellegzetes, ha már kiskorodban is gyakran kaptál visszajelzést arról, hogy „szétszórt” vagy, „nem figyelsz oda”, „mindent az utolsó pillanatra hagysz”. Ha ehhez társulnak a tartós szorongásos tünetek, akkor érdemes olyan szakemberhez fordulni, aki ismeri mindkét területet, mert a kettő együtt más képet ad, mint külön-külön. Az önkitöltős online tesztek hasznos támpontok lehetnek, de nem helyettesítik a részletes klinikai beszélgetést.
Miért tűnik úgy, hogy ADHD-sek között több a szorongó Magyarországon is?
A magyar és nemzetközi adatok egybevágnak abban, hogy ADHD mellett gyakoribbak a belsővé tett („internalizáló”) zavarok, köztük a szorongás és a depresszió, különösen lányoknál, nőknél. Emellett a hazai oktatási és munkahelyi kultúra sok helyen még mindig erősen normakövető, kevéssé rugalmas: nagy a hangsúly a precizitáson, a határidőkön, a folyamatos teljesítményen, miközben kevés tér marad az eltérő működésmódokra. Ez az ADHD-s idegrendszerű embereket fokozottan terheli. Ha a környezet kevés segítséget ad az alkalmazkodáshoz, akkor a mindennapi működés könnyen válik tartós stresszforrássá, ami szorongás formájában csapódik le.
Segít-e a gyógyszer a szorongáson is, vagy csak az ADHD-t kezeli?
A gyógyszeres kezelés elsődleges célja az ADHD-tünetek (figyelem, impulzivitás, hiperaktivitás) csökkentése. Ugyanakkor több vizsgálat arról számol be, hogy ha a figyelmi és szervezési nehézségek enyhülnek, a mindennapi kudarcélmények száma csökken, ami közvetve a szorongást is mérsékelheti. Ugyanakkor vannak olyan esetek is, ahol a stimulánsok átmenetileg fokozhatják a szorongást, vagy a szorongás az elsődleges probléma, és előbb azt érdemes kezelni. Ezért nincs általános válasz: minden esetben egyénileg kell mérlegelni pszichiáterrel, hogy mi a megfelelő sorrend és kombináció. A lényeg, hogy a szorongást ne kezeld „mellékesnek” csak azért, mert az ADHD-ra koncentrálsz – mindkettőre figyelni kell.
Mi van, ha már voltam terápián, de úgy érzem, nem segített eleget?
Ez gyakori élmény. Ha olyan terápiás folyamatban voltál, ahol az ADHD-t senki nem vetette fel, vagy nem vették komolyan, könnyen lehet, hogy a szorongásodra adott eszközök (relaxáció, gondolatátkeretezés) csak részben tudtak hatni, mert a hétköznapi működésed strukturális nehézségei változatlanok maradtak. Ilyenkor érdemes olyan szakembert keresni, aki kifejezetten jártas a felnőttkori ADHD és komorbid szorongás területén. Lehet, hogy nem azzal volt „baj”, hogy rossz volt a terápia, hanem azzal, hogy nem volt teljes a kép. A terápiás eszközök hatékonyságát nagymértékben meghatározza, hogy pontos-e a kiinduló megértés.
El tud tűnni valaha a szorongás, vagy csak megtanulok együtt élni vele?
A szorongásos zavarok egy része teljesen remisszióba kerülhet, más esetekben hullámzó lefutású. Amit reálisan célul lehet kitűzni, az az, hogy a szorongás ne határozza meg a mindennapi döntéseidet, ne zsugorítsa össze az életteredet, és ne alakítsa át az önképedet véglegesen negatív irányba. ADHD mellett különösen fontos, hogy a cél ne a „tökéletes nyugalom” legyen, hanem a kezelhető, vállalható szintű feszültség, stabil struktúrákkal, reális önképpel, támogató kapcsolatokkal. Ezt sokszor kombinált kezeléssel – pszichoterápia, életmódbeli változtatások, esetleg gyógyszer – lehet elérni. Nem kell beletörődni abba, hogy „ilyenek a génjeim, ezzel együtt kell élnem”, de azt érdemes elfogadni, hogy a saját idegrendszeredhez illeszkedő életet kell építened, nem másokéhoz hasonlót.
Források
- Katzman, M.A. és mtsai (2017): Adult ADHD and comorbid disorders: clinical implications of a dimensional approach. BMC Psychiatry.
- D’Agati, E. és mtsai (2019): Comorbidity between ADHD and anxiety disorders across the lifespan. Journal of Attention Disorders.
- Gilbert, M. és mtsai (2023): Gender and Age Differences in ADHD Symptoms and Co‑occurring Problems. OTSZ Online összefoglaló.
