A legtöbb ember úgy beszél a humorról, mintha egy „veleszületett adottság” lenne: valakinek van humorérzéke, valakinek nincs. A kognitív pszichológia ezzel szemben egy sokkal józanabb nézőpontot képvisel: azt vizsgálja, milyen információfeldolgozási lépések történnek az agyadban, amikor egy helyzetet viccesnek élsz meg. Mit csinál az elméd, amikor egy poén csattanóján nevetni kezdesz? Milyen elvárásaid sérülnek, hogyan oldod fel az ellentmondást, és miért érzed mindezt felszabadítónak? Ha ezt megérted, nemcsak magát a humort látod tisztábban, hanem azt is, hogy mit üzen rólad a saját humorstílusod – a kapcsolataidban, a munkahelyeden, vezetőként vagy vállalkozóként.
A humor kognitív megközelítésének egyik központi fogalma a séma és a forgatókönyv. Ezek azok a belső modellek, amelyek alapján gyorsan eldöntöd, „mi a helyzet” egy adott szituációban: mit vársz egy éttermi látogatástól, egy értekezlettől, egy első randitól. A humor ott születik, ahol ezek a modellek sérülnek – de nem úgy, hogy összedől a világ, hanem úgy, hogy az ellentmondás végül értelmet nyer. Ezt hívjuk összeférhetetlenségnek és annak feloldásának. Ha a feszültség és a feloldás időben és arányban „jól van beállítva”, nagy eséllyel nevetni fogsz.
A humor megértéséhez ma már nemcsak elméleteink vannak, hanem agyi képalkotó vizsgálatok is, amelyek azt mutatják, hogy a viccek feldolgozásakor egyszerre aktiválódnak a nyelvi, a figyelmi, a jutalmazó és a társas-kognitív (mentalizációs) hálózatok az agyban. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a humor nem „laza extra”, hanem egy komplex kognitív teljesítmény. Ha coachként, vezetőként vagy szülőként tudatosan használod, akkor nemcsak oldod a feszültséget, hanem finoman formálod is a csoportod sémáit: azt, hogyan gondolkodjanak magukról, másokról és a világról.
Én úgy látom, hogy a humorral való felelős bánásmód ma legalább akkora kompetencia, mint a konfliktuskezelés vagy a visszajelzés adása. Ha érted, hogyan épül fel kognitív szinten egy poén, könnyebben veszed észre, mikor léped át azt a határt, ahol a nevetés már nem kapcsolódást épít, hanem valakit kirekeszt, megszégyenít vagy elnémít. Ez a cikk ezért nem csak arról szól, „miért nevetünk”, hanem arról is, hogyan tudsz tudatosabban bánni ezzel az erős eszközzel a saját életedben és a munkádban.
Sémák: hogyan rendezi az agy az élményeidet?
A kognitív pszichológia szerint a mindennapi gondolkodásod egyik alapegysége a séma. A séma olyan mentális struktúra, amely összegyűjti és rendszerezi egy adott témáról, helyzetről vagy szereplőről szerzett tapasztalataidat. Van sémád arról, hogyan zajlik egy születésnap, milyen egy értekezlet, hogyan viselkedik egy „jó kolléga” vagy egy „szigorú főnök”. Ezek nem részletes forgatókönyvek, inkább tömörített tudáselemek: jellegzetes példák, tipikus elvárások, gyakori összefüggések.
A sémák haszna óriási. Nélkülük minden helyzetet az első perctől, minden részletében „elölről” kellene értelmezned. Ehelyett az agyad felismeri, hogy „ez most egy meeting”, és azonnal aktiválja az ehhez tartozó tudáscsomagot: hogyan kell köszönni, mikor lehet közbeszólni, kihez illik fordulni döntésért. A séma energiát spórol neked, gyorsítja a döntéshozatalt, és biztonságérzetet ad: tudod, mi történik, mi következik, mire számíthatsz.
A humor ott lép be a képbe, ahol a séma és a tények között feszültség keletkezik. Amikor meghallgatsz egy viccet, az első mondatok tipikusan egy ismert sémát aktiválnak („két ember bemegy egy bárba…”, „egy férj hazamegy…”). A csattanó pedig váratlanul megsérti ezt a sémát. A fejedben ilyenkor rövid időre „káosz” keletkezik: amit hallasz, nem illik ahhoz, amit vársz. Ha sikerül újrarendezni a helyzetet úgy, hogy a váratlan fordulat is illeszkedjen valamilyen új séma vagy jelentés alá, akkor oldódik a feszültség – és gyakran megjelenik a nevetés.
Coaching helyzetben ugyanez történik, csak élesben: a kliens hozza a saját sémáit („a főnök mindig igazságtalan”, „a konfliktus rombol”, „rólam nem lehet pozitívan visszajelzést adni”), a humor pedig finoman meg tudja „billenteni” ezeket. Ha vezetőként vagy coachként tudatosan dolgozol a sémákkal, a humorod is kevésbé lesz véletlenszerű: nem „elsütöd a poént”, hanem észreveszed, hogy egy-egy könnyed megjegyzés hol segíti a rugalmasabb gondolkodást, és hol ássa alá valaki önbizalmát vagy biztonságérzetét.
Forgatókönyvek: amikor a történet „másképp folytatódik”
A sémákhoz szorosan kapcsolódnak a forgatókönyvek (script-ek). Ezek olyan mentális modellek, amelyek nem csak azt tartalmazzák, „mi milyen”, hanem azt is, mi után mi következik. Például egy orvosi vizit forgatókönyve: belépsz a rendelőbe, köszönsz, leülsz, elmondod a panaszaidat, az orvos kérdez, megvizsgál, felír valamit, elköszönsz. Ezek az eseménysorok annyira beépülnek, hogy sokszor automatikusan cselekszel: nem gondolkodsz minden lépés előtt, hogy „most akkor leüljek-e?”.
A humor jelentős része arra épít, hogy egy ilyen forgatókönyvet indít el, majd egy ponton szándékosan megsérti. A viccek, anekdoták, stand-up poénok gyakran úgy épülnek fel, hogy a hallgatóban kialakul egy elvárás a további eseményekre nézve, majd a történet hirtelen más irányt vesz. Ez az eltérés először feszültséget, zavart kelt („ezt nem így szoktuk”), majd a csattanó segít új keretbe helyezni a történetet. Ha az új keret értelmes és koherens, a feszültség oldódik – nevetéssel.
Érdemes megfigyelned a saját napodban, hogy milyen forgatókönyvekre építesz. Mit vársz egy vezetői meetingtől, egy ügyféltalálkozótól, egy családi ebédtől? Mikor vagy dühös, ha „nem így történik”? A humor gyakran ott tud oldani, ahol a forgatókönyv merevsége feszültséget termel. Ha például egy elhúzódó, feszült értekezleten valaki nagyon finoman rámutat arra, hogy „most már a harmadik körben ismételjük ugyanazt”, ezzel kimozdítja az eseménysor automatizmusát. Ha a csoport biztonságban érzi magát, ez felszabadító nevetést is hozhat – és teret egy hatékonyabb folytatásnak.
Vezetőként sokat nyersz azzal, ha tudatosan dolgozol a szervezetben működő forgatókönyvekkel. Nem csak az a kérdés, „mi a szabály”, hanem az is, milyen íratlan forgatókönyvek élnek a fejben: például „a hibát mindig büntetik”, „értekezleten sosem mondunk ellent a vezetőnek”. A humor itt kettős felelősség: ha csak rájátszol ezekre a forgatókönyvekre (például cinikus megjegyzésekkel), akkor meg is erősítheted őket. Ha viszont tudatosan használod, segíthetsz rugalmasabb, egészségesebb forgatókönyveket kialakítani.
Összeférhetetlenség és feloldás: mitől nevetünk valójában?
A modern humor-elméletek egy jelentős része az úgynevezett összeférhetetlenség–feloldás modellre épít. Ennek egyik klasszikus képviselője Suls kétlépcsős modellje, amely szerint amikor egy viccet hallasz, először automatikusan megpróbálod a történetet a meglévő sémáid alapján értelmezni. Ez az első lépés: kialakul benned egy elvárás, hogy „mi fog történni”. A második lépés akkor indul be, amikor a csattanó váratlan információt hoz, amely nem illeszkedik ehhez az elváráshoz. Ilyenkor az agyad gyors „újratervezésbe” kezd: megpróbálja úgy átrendezni a történetet, hogy az új információ is értelmet nyerjen. Ha ez sikerül, és az új értelmezés összefér a tényekkel, elindul a nevetés.
A kutatások szerint a viccek feldolgozásakor nemcsak a nyelvi központok aktiválódnak, hanem olyan agyterületek is, amelyek a figyelemváltásért, a hibajelzésért és a jutalmazásért felelősek. Amikor egy vicc csattanóját feldolgozod, rövid időre úgy működsz, mintha egy kognitív feladatot oldanál meg: észreveszed az ellentmondást, megtalálod az új értelmezést, majd „jutalmat” kapsz érte az agy jutalmazási rendszerén keresztül. Ez a jutalom nemcsak a jó érzésben, hanem gyakran a feszültség csökkenésében is megjelenik.
Dajka Gábor tapasztalata szerint ez a mechanizmus a coachingban és a vezetésben is nagyon jól használható. Amikor egy kliens saját gondolkodásának ellentmondásaira „jön rá” – például ráébred, hogy egyszerre vágyik teljes kontrollra és teljes elfogadásra –, akkor hasonló kétlépcsős folyamat zajlik: először diszkomfort, majd egy új, érettebb értelmezés. Nem véletlen, hogy ezekben a pillanatokban gyakran jelenik meg egy felszabadító, önironikus nevetés. Nem azért, mert a téma felszínes, hanem mert a feszültség és az új megértés együtt hoz megkönnyebbülést.
Fontos különbséget tenni aközött, amikor a humor segít feldolgozni az összeférhetetlenséget, és aközött, amikor elfedi. Az első esetben a nevetés után tisztábban látsz: jobban érted a helyzetet, a saját szerepedet, a másik fél szempontját. A második esetben a humor csak „elkeni” a feszültséget: mindenki nevet, de utána minden marad ugyanúgy. Ezért érdemes figyelned, hogy a saját humorod inkább tisztáz, vagy inkább elterel. Az előbbi támogatja a fejlődést, az utóbbi hosszú távon átláthatatlanná teszi a kapcsolatokat.
Mentalizáció és elmeolvasás: mi jár a másik fejében?
A humor megértéséhez nem elég, ha felismered az ellentmondást a sémák és a tények között. Szükség van arra is, hogy érzékeld: a másik ember mit gondol, mit érez, mit akar közölni. Ezt a képességet nevezzük mentalizációnak vagy elmeolvasásnak. Amikor viccet hallgatsz vagy iróniát érzékelsz, folyamatosan dolgozik benned ez a rendszer: próbálod kitalálni, hogy a beszélő komolyan beszél-e, mennyire játszik a szavakkal, kinek a nézőpontját jeleníti meg, kit szeretne „megszólítani”.
Fejlődés-lélektani kutatások szerint a mentalizáció fokozatosan alakul ki: a kisgyerekek például egy ideig szó szerint értik a mondatokat, nehezen érzékelik az iróniát vagy a szarkazmust. Később, amikor már képesek egyszerre két nézőpontot is tartani a fejükben („mit gondolok én” és „mit gondol a másik, aki most beszél”), megjelenik az irónia és a bonyolultabb humorformák megértése is. Felnőttkorban ez a képesség jellemzően stabil, de nem mindenkinél azonos szinten működik; bizonyos pszichiátriai és neurofejlődési zavarok esetén például kifejezetten nehézséget okozhat az irónia és a rejtett szándékok dekódolása.
Ez a coaching és a vezetés szempontjából is lényeges. Ha olyan humorformát használsz, amely magas mentalizációs igényt támaszt – például finom iróniát, többértelmű utalásokat, „félmondatos” poénokat –, akkor vállalod annak a kockázatát, hogy valaki félreérti a szándékodat. Te mosolyogva mondod, hogy „na, te aztán ma is időben érkeztél”, ő viszont lehet, hogy nem érti az iróniát, és úgy éli meg, mintha nyílt megszégyenítést kapott volna. Minél heterogénebb egy csoport (életkorban, kulturális háttérben, mentális állapotban), annál óvatosabban érdemes bánni az összetett humorformákkal.
A mentalizáció ugyanakkor annak is feltétele, hogy a humor valóban összekapcsoljon, ne pedig eltávolítson. Ha képes vagy finoman érzékelni, ki mire érzékeny, kinek mi fér bele, és ehhez igazítod a saját humorodat, akkor a nevetés közös élménnyé válik. A jó humor ilyenkor nem „valakin” csattan, hanem valamire reflektál: egy helyzetre, egy ellentmondásra, egy közösen átélt nehézségre. Dajka Gábor tapasztalata szerint azok a vezetők tudnak egészséges humorral dolgozni, akik nem önmagukat akarják szellemesnek láttatni, hanem a közös értelmezést és a kapcsolódást erősítik.
Irónia, önirónia és humorstílusok
A humor nem egységes jelenség: különböző stílusai különböző hatást gyakorolnak rád és a környezetedre. A kutatások gyakran négy nagyobb kategóriát különböztetnek meg. Az összekapcsoló humor a közösséget erősíti, közös élményekre, ártalmatlan helyzetekre reflektál. Az önfelemelő humor nehéz helyzetekben segít távolságot tartani, miközben nem tagadja a valóságot. Az agresszív humor másokat céloz meg, gyakran gúny, szarkazmus, megalázás formájában. Az önsértő humor pedig saját magadat teszi rendszeresen támadás tárgyává, úgy, hogy aláássa az önbecsülésedet.
Az irónia ezekben a kategóriákban bárhol megjelenhet. Öniróniaként felszabadító is lehet: ha képes vagy nevetni a saját hibáidon úgy, hogy közben nem tagadod az értékeidet, az sok feszültséget old. Ugyanakkor az irónia könnyen átcsúszhat agresszív formába, különösen, ha a másik fél nem tud visszaszólni, vagy aszimmetria van a kapcsolatban (például vezető–beosztott viszonyban). Ilyenkor a hallgatóban félreérthetetlen üzenet jelenhet meg: „itt nem vagy biztonságban”. A felszínen mindenki nevet, belül viszont a bizalom sérül.
Érdemes külön figyelni az önirónia határaira is. Sok ember úgy él az öniróniával, hogy közben valójában saját magát „veri” vele. Például állandóan arról viccelődik, milyen béna, milyen tehetségtelen, mennyire alkalmatlan, és ezzel eléri, hogy mások se várjanak tőle többet. A felszínen ez humoros, valójában azonban önbeteljesítő üzenet is lehet. Ha azt veszed észre, hogy bizonyos önironikus mondatok mindig ugyanarról szólnak, és már nem is nagyon tudsz kilépni belőlük, érdemes megvizsgálni, nem egy mélyebb önértékelési probléma próbál így humorba csomagolva felszínre törni.
Magyar közegben különösen erős hagyománya van a cinikus, önsértő és fekete humornak. Ez részben kulturális válasz a bizonytalanságra és a történelmi terheltségre, részben pedig biztonságosnak tűnő ventiláció. Dajka Gábor tapasztalata szerint azonban hosszú távon az a közeg teljesít jobban, amely képes az öniróniát úgy használni, hogy közben nem rombolja a kompetenciaérzést. Vezetőként és coachként ezért nem mindegy, milyen humorstílust erősítesz: az összekapcsoló és önfelemelő humor hosszú távon sokkal egészségesebb szervezeti kultúrát épít, mint a folyamatos, „poénba csomagolt” cinizmus.
Humor, stressz és teljesítmény: mit lát egy coach?
A humor egyik leggyakrabban emlegetett hatása a stresszcsökkentés. A kutatások szerint a nevetés valóban összefügg a fiziológiai feszültség csökkenésével: változik a légzés, oldódik az izomfeszülés, bizonyos stresszhormonok szintje átmenetileg mérséklődik. De a coachingban és a vezetésben ennél is fontosabb a humor kognitív és társas hatása. Amikor egy feszült helyzetben megjelenik egy jól időzített, tiszteletteljes humor, az gyakran új nézőpontot nyit: kilépsz az „összeomlik minden” keretből, és látod, hogy több lehetséges értelmezés is van.
Egy átlagos magyar KKV-nál ez úgy néz ki, hogy a vezető és a csapat hetek óta ugyanarra a problémára rág rá: „nincs elég vevő”, „mindig mindenki késik a határidőkkel”, „nem lehet jó munkaerőt találni”. A hangulat romlik, a beszélgetések beszorulnak ugyanabba a forgatókönyvbe. Ha ilyenkor megjelenik egy humoros, de találó reflexió – például valaki rámutat, hogy „most már a harmadik értekezleten mondjuk el, hogy nincs időnk értekezletezni” –, az nem pusztán megnevettet, hanem tükröt is tart. A jó humor ilyen helyzetben nem bagatellizál, hanem felismerést hoz: „valamit nagyon rosszul csinálunk, ha már ebben is elvesztünk”.
Vezetőként akkor tudsz jól bánni a humorral, ha világos a priorítás: nem az a cél, hogy „jó fejnek” lássanak, hanem az, hogy teljesítményt fenntartva emberi maradjon a működés. Ebben sokat segít, ha tisztában vagy a saját stresszreakcióiddal: van, aki feszültségben túlhumorizál, mindent elviccel, és ezzel elkerüli a felelősségteljes döntéseket. Mások humor nélkül, túlságosan komoran kommunikálnak, ami elmossa annak a lehetőségét, hogy a csapat kicsit távolabbról nézzen rá a helyzetre. A célszerű középút az, ahol a humor a helyzet után érkezik, nem helyette: előbb kimondod a tényeket, az elvárásokat, a felelősségeket, és csak ezután engedsz teret a közös oldásnak.
A reklámozásban és az online marketingben is ugyanazok a kognitív elvek működnek: sémák, forgatókönyvek, összeférhetetlenség és feloldás. Az Online Marketing és Pszichológia című könyvemben részletesen bemutatom, hogyan használható a humor tudatosan egy tőkehiányos, bizalmatlan piacon, mint a magyar. Nem arról szól, hogyan legyél „poénos” a hirdetéseidben, hanem arról, hogyan értsd meg a célcsoportod sémáit, félelmeit, vágyait, és hogyan tudsz ezekre reagálni úgy, hogy a humor ne elidegenítsen, hanem közelebb hozzon.
Gyakorlati lépések: hogyan fejleszd a saját, egészséges humorodat?
Ha a humor kognitív mechanizmusai ennyire összetettek, jogos a kérdés: mit tudsz ebből a gyakorlatba átvinni? Az első lépés az önreflexió. Érdemes megfigyelned, milyen helyzetekben nevetsz a legkönnyebben, és milyen típusú poénokat használsz másokkal szemben. Gyakran a saját bizonytalanságodat próbálod takarni a humorral? Inkább másokat célzol, vagy magadon nevetsz? Melyik helyzet után érzed azt, hogy „ez most épített”, és mikor marad benned rossz szájíz? Ezek a jelzések pontos képet adnak arról, milyen humorstílust erősítesz magadban.
Második lépésként érdemes a mindennapjaidba beépíteni néhány konkrét gyakorlatot:
- Figyeld meg egy napod során, hányszor nevetsz. Milyen témákon? Egyedül vagy másokkal?
- Írd le egy-egy feszült helyzet után, milyen poénok születtek – és hogyan hatottak rád, illetve a többiekre.
- Próbálj tudatosan önironikus lenni olyan helyzetekben, ahol korábban másokat céloztál a humoroddal.
- Vezesd be, hogy érzékeny témáknál (például teljesítmény, fizetés, személyes határok) először mindig tisztán, humor nélkül fogalmazod meg az üzenetedet – és csak utána engedsz meg magadnak egy könnyedebb megjegyzést.
- Ha vezető vagy, kérj visszajelzést a humorodról: mikor esett jól, mikor volt túl sok, mikor volt félreérthető.
Harmadik lépésként gondold át, milyen sémákat és forgatókönyveket akarsz erősíteni magadban és a környezetedben. Ha például szeretnél rugalmasabb, tanulásra nyitott csapatot, akkor olyan humorra van szükség, amely nem a hibákat gúnyolja ki, hanem a tanulási folyamat abszurditásaira reflektál. Ha a saját önbizalmadat szeretnéd erősíteni, figyelj arra, hogy az öniróniád ne csússzon át állandó önleértékelésbe.
Végül, ha azt tapasztalod, hogy bizonyos humorformák mögött tartós szorongás, szégyen vagy kapcsolati nehézségek húzódnak, érdemes szakemberrel – pszichológussal, coachcsal – is dolgoznod. A humor ilyenkor nem ellenség, hanem jelzés: megmutatja, hol sérült a biztonságérzeted, hol vannak olyan sémák és forgatókönyvek, amelyeket jó lenne átdolgozni. A humor kognitív megértése itt nem „elrontja a varázst”, hanem segít abban, hogy tudatosabban, felelősebben és szabadabban tudj nevetni – magadon és a világgal együtt.
Dajka Gábor business coach szerint
Számomra a humor nem „extra fűszer”, hanem egy nagyon konkrét viselkedésforma, amely megmutatja, hogyan gondolkodsz magadról, másokról és a világról. A nevetés mögött ott vannak a sémáid, a forgatókönyveid, a mentalizációs képességed és az, ahogyan a feszültséggel bánsz. Ha ezek merevek, a humorod is merev lesz: vagy túlságosan bántó, vagy túl óvatos, vagy teljesen hiányzó. Ha ezek rugalmasak, akkor olyan humor jelenik meg, amely egyszerre segít túlélni a nehézségeket és tisztábban látni a valóságot.
Üzleti környezetben azt látom, hogy ott működik jól a humor, ahol a felelősségvállalás és a teljesítmény melletti elköteleződés már adott. Ha valaki a rendezetlenséget próbálja humorral elfedni, az rövid távon akár szimpatikusnak tűnhet, hosszú távon viszont rombolja a bizalmat. Előbb legyenek világos célok, struktúrák, hatáskörök, és csak erre épüljön rá az a fajta humor, amely oldja a feszültséget, segít elviselni a bizonytalanságot, és emberibbé teszi az együttműködést.
Személyes meggyőződésem, hogy nem a „vicces emberek” fognak hosszú távon jól működő csapatokat építeni, hanem azok, akik értik, mikor kell komolyan beszélni, és mikor kell egy poénnal kicsit hátrébb lépni a saját egójuktól. A humor ebben az értelemben nem menekülőút, hanem döntés: úgy választod meg a szavaidat, hogy közben felelősséget vállalsz azért is, milyen sémákat építesz be mások fejébe.
„A humor akkor segít, ha nem a valóság elől menekít, hanem elviselhetőbbé teszi az igazságot – úgy, hogy közben felelősen vállalod: mit erősítesz vele önmagadban és a kapcsolataidban.” – Dajka Gábor
Szakértő válaszol – gyakori kérdések
Mindig jó, ha egy csapat sokat nevet? Vagy lehet túlzásba vinni a humort?
Nem a nevetések száma a döntő, hanem az, hogy mi történik közben. Ha a humor segít kimondani nehéz dolgokat, csökkenti a szégyent és a feszültséget, miközben a felelősség a helyén marad, akkor hasznos. Ha viszont mindent elvicceltek, nincsenek egyenes mondatok, nincsenek határok, akkor a humor a szembenézés elkerülésének eszköze lesz. Ilyenkor kívülről vidámnak tűnhet a csapat, belül viszont rendezetlen a működés.
Miért tűnik úgy, hogy Magyarországon különösen erős a cinikus és fekete humor?
A magyar társadalom történetileg sok bizonytalanságot, veszteséget és kiszolgáltatottságot hordoz. Ilyen közegben a cinikus és fekete humor érthető megküzdési forma: segít túlélni olyasmit is, amit nehéz lenne más módon keretezni. Ugyanakkor hosszú távon rögzítheti is a tehetetlenség érzését. Dajka Gábor tapasztalata szerint ott lép szintet egy ember vagy egy csapat, ahol a fekete humort kiegészíti az önirónia és az a fajta derű, amely nem tagadja a nehézséget, de nem is ragad bele.
Lehet-e „tudatosan” fejleszteni a humorérzéket, vagy ez veleszületett adottság?
Vannak temperamentumbeli különbségek, de a humorérzéken nagyot lehet alakítani. Ha jobban érted a sémák, forgatókönyvek, összeférhetetlenségek működését, könnyebben veszed észre a hétköznapi élet abszurditásait. Az önreflexió, a mentalizáció (azaz a másik szempontjának figyelése) és a tudatos nyelvhasználat mind olyan készségek, amelyekkel a humorod is finomodik. Nem az a cél, hogy „stand-upos” legyél, hanem az, hogy olyan humorod legyen, amely összhangban van az értékeiddel és a felelősségvállalásoddal.
Vezetőként mennyire kockázatos az irónia használata?
Irónia esetén mindig nagyobb a félreértés veszélye, különösen hierarchikus helyzetben. Ami neked szellemes megjegyzésnek tűnik, a beosztottadnak lehet megalázó vagy fenyegető. Ha vezető vagy, érdemes takarékosan bánni az iróniával, és előnyben részesíteni az egyenes visszajelzést, illetve az összekapcsoló, helyzetre reflektáló humort. Az iróniát akkor érdemes beengedni, ha biztos vagy abban, hogy a kapcsolat elbírja, és a másik fél valóban érti is a szándékodat.
Hogyan kapcsolódik a humor a coaching folyamathoz?
A coachingban a humor gyakran ott jelenik meg, ahol a kliens rálát egy régi mintájának ellentmondásaira. Egy jó pillanatban elhangzó önironikus megjegyzés sokszor jelzi, hogy megszületett egy új felismerés. A coach feladata, hogy teret adjon ennek a felszabadulásnak, de ne engedje, hogy a humor el is fedje a lényeget. A jól használt humor támogatja az önreflexiót, a rosszul használt humor elviszi a fókuszt a valódi munkáról.
Ajánlott magyar videó/podcast
Ha szeretnél tovább gondolkodni a humor pszichológiai szerepéről, érdemes megnézned az alábbi magyar nyelvű előadást:
Források
-
- Suls, J. M. (1972). A two-stage model for the appreciation of jokes and cartoons. In J. H. Goldstein & P. E. McGhee (Eds.), The psychology of humor. Academic Press. https://doi.org/10.1016/B978-0-12-288950-9.50010-9
- Vrticka, P., Black, J. M., & Reiss, A. L. (2013). The neural basis of humour processing. Nature Reviews Neuroscience, 14(12), 860–868. https://doi.org/10.1038/nrn3566
